SÜN SÁMUEL ÓVODA

Tartalomjegyzék
ÓVODÁNK KÜLDETÉSNYILATKOZATA
1.
HELYZETKÉP
1.1. Gyermekképünk
1.2. Személyi feltételeink
1.3. Óvodapedagógus képünk
1.4. Tárgyi feltételeink
2.
NEVELÉSÜNK CÉLJA ÉS
FELADATA
2.1. Célunk
2.2. Feladataink
2.3. Óvodánk rendszerábrája
3.
NEVELÉSÜNK ALAPVETŐ
KERETEI
3.1. Egészséges életmód alakítása
3.2. Érzelmi nevelés
4.
A TEVÉKENYSÉG KERETEI
4.1. Játék
4.2. Mozgás
5.
TEVÉKENYSÉGFORMÁK
5.1. Művészeti értékek közvetítése, komplex esztétikai nevelés
5.1.1. Rajzolás mintázás, kézi munka
5.1.2. Vers,
mese
5.1.3.
Kommunikácó
5.1.4. Ének –
zene, énekes játékok
5.2. Külső világ tevékeny megismerése
5.2.1. Természeti, tárgyi környezet megismerése
5.2.2. A környezet mennyiségi és formai összefüggései
5.2.3. Munka
6.
TANULÁS
7.
SPECIÁLIS
SZOLGÁLTATÁSOK
„Ilyen az ember.
Egyedüli példány.
Nem élt
belőle több és most sem él,
s mint
fán se nő egyforma két levél,
a nagy
időn se lesz hozzá hasonló.”
(Kosztolányi Dezső)
ÓVODÁNK
KÜLDETÉSNYILATKOZATA
A
városi Óvodai Intézmény „Sün Sámuel” óvodájaként, a városban mi biztosítjuk a
legtöbb lehetőséget a speciális, sokmozgásos tevékenységekre, és e mellett
minden új iránt nyitottak vagyunk.
Célunk:
Egészségesen, harmonikusan fejlődő gyermekek
nevelése, érzelmi biztonságot nyújtó légkörben, ahol a figyelem középpontjában
az egyes gyermek áll.
Ennek érdekében egyénre szabott nevelést
alkalmazunk, változatos tevékenységi formák biztosításával.
Tágas csoportszobáink mozgásra inspiráló eszközökkel vannak ellátva. Büszkék vagyunk a változatos mozgáslehetőségeket elősegítő eszközeinkre, mozgásfejlesztő sportszereinkre.
5000m2
udvarunkon mini sportpálya és KRESZ park található. A játszóterület egy
részét fajátékokkal láttuk el, amelyek a gyermekek motoros képességeinek
fejlődését segíti elő.
Tevékenységeink:
görkorcsolya, kerékpározás, néptánc, labdajátékok, nagyok zenés tornája.
Egyéb
szolgáltatásaink: informatika, idegen nyelvvel történő ismerkedés, könyvtár
használata, mindez speciálisan képzett óvónők alkalmazásával.
Munkánk
során arra törekszünk, hogy kreatív, megfelelő önértékelő képességgel és reális
önbizalommal bíró gyermekeket neveljünk, akik rendelkeznek olyan készségekkel,
képességekkel, személyiségjegyekkel, amelyek alkalmassá teszik őket az iskolai
élet megkezdésére.
Fontosnak
tarjuk, hogy gyermekeink jól érezzék magukat az óvodában, és jó szívvel
emlékezzenek az itt eltöltött évekre.
Mi
óvónők és dajkák vidám, felszabadult légkört teremtünk, amely lehetővé teszi az
együttérző és egymást elfogadó kapcsolatok kialakítását.
Közös
céljaink megvalósítása érdekében számítunk a szülők aktív együttműködésére is.
Programunk
céljának megvalósítását óvodapedagógusaink és szakképzett dajkáink munkájának
színvonala biztosítja, de nagy hangsúlyt fektetünk az önképzésünkre és
továbbképzésekre is.
Nevelőmunkánk
színvonalának emelése érdekében minden pályázati lehetőséget megragadunk.
Büszkék
vagyunk arra, hogy óvodánkat a város távoli pontjáról is látogatják gyermekek.
Az iskolából való visszajelzések bizonyítják, hogy a gyermekeket jól
felkészítjük az iskolai életre.
Süni Óvoda
dolgozói
1. ÓVODÁNK
BEMUTATÁSA
Óvodánk 1979-ben
a Nemzetközi Gyermekév alkalmával került átadásra. A város északi területén, a Lajosmizse út 1. szám alatt, egy
mintalakótelep vonzáskörzetében található. Elsősorban e területről járnak
gyermekeink, de akik egészséges, tiszta levegőn szeretik tudni gyermeküket a
nap folyamán, és akiknek fontos, hogy gyermekük kellően kimozogja magát az
óvodában, azok a város távoli részéről is eljönnek hozzánk.
Óvodánk 4 csoportos,
100 férőhelyes, minden csoporthoz külön mosdó és öltöző tartozik. A
csoportok több mint 50m2 alapterületűek,
így tágas, világos, kellemes környezet biztosított a gyermekek egésznapi játék-
és mozgás tevékenységekhez. Az óvoda széles folyosója lehetőséget nyújtott egy
úgynevezett „DÜHÖNGŐ” kialakítására,
itt Greifswald tornaszerekből összeállított eszközökön, a gyermekek a nap
bármelyik időszakában kielégíthetik mozgásigényüket.
Óvodánk területi elhelyezkedése szerint a város szélén
található, távol a forgalmas főútvonaltól a szennyezett levegőtől. A szabadban
történő mozgáslehetőséget az óvoda 5000m2-es
udvara biztosítja. Az udvaron belül egy mini sportudvar nyújt lehetőséget
óvodás színtű kosár- és röplabdázásra, görkorcsolyázásra, valamint focizásra.
Kialakított KRESZ-parkunk biztosítja
a rollerezési és kerékpározási lehetőségeket, valamint a helyes közlekedési
ismeretek elsajátítatását. Ezen kívül két homokozó és fedett pavilonok alatti
játéklehetőségekkel segítjük az udvari élet változatos tevékenységeit.
A munkára nevelés érdekében minden csoportunknak külön konyhakertje van, az itt megtermelt
zöldségeket és gyümölcsöket a gyermekek feldolgozzák és elfogyasztják, az egyéb
terményeket pedig manuális tevékenységek során hasznosítják. Az egész óvoda
berendezésénél és az udvar kialakításánál is törekedtünk arra, hogy esztétikus, változatos és mozgásra
inspiráló körülményeket teremtsünk a gyermekeknek.
Profilunk kialakításánál a helyi adottságainkat használtuk
ki, így 1990-től kezdődően tudatosan, egyre bővülő mozgásos tevékenységekkel tesszük sajátossá nevelőmunkánkat.
Nevelésünkben a figyelem középpontjában az egyes gyermek áll, így egyénre szabott nevelést alkalmazunk, változatos tevékenységi formák
biztosításával. Hangsúlyt fektetünk az érzelmekben gazdag, szeretetteljes,
biztonságos óvodai légkör megteremtésére, hogy gyermekeink derűs, kiegyensúlyozott körülmények között töltsék napjaikat.
Kedvező számunkra a Zagyva
folyó közelsége, melyet maximálisan kihasználunk túrázások, kerékpározások
céljából. A mozgáson kívül kiváló lehetőség nyílik itt még, a környezet
megismerésére és környezetvédelmi ismeretek nyújtására is. A város területi
elhelyezkedése pedig, amiatt kedvező, hogy közel van a Mátra, ahová több alkalommal is eljutunk csoportjainkkal. A
kirándulások során, központi helyen állnak a
túrázások, télen a szánkózás, valamint a mozgáshoz kapcsolva a környezet
megismertetése és a művészeti értékek felfedeztetése, múzeumok megtekintése
által.
Nevelésünk során a szülőket partnerként kezeljük, hiszen az
óvoda csak kiegészíti a család nevelését, és nem helyettesíti azt.
Az év során bármikor
nyitottak vagyunk óvodánk bemutatására, lehetőséget nyújtunk -
gyermeknek és szülőnek- óvodánk megismerésére.
Óvodánk a családdal együtt szolgálja a
gyermekek fejlődését, ez az együttműködés
az egyenrangú nevelőtársi viszonyban, a jó partnerkapcsolatban nyilvánul meg.
Ahhoz azonban, hogy ez eredményesen működjön nem csak a szülők segítségét
vesszük igénybe, hanem bevonjuk őket is mindennapi életünkbe. Ezért gyakran
szervezünk olyan közös programokat, ahol a szülők, gyermekek az óvoda dolgozói
közösen szórakozhatnak egy-egy hétvégén.
Ilyen rendezvényeink a különböző bálok, játékos sportvetélkedők, kirándulások,
nyársalások, de vannak közös munkadélutánok is. Ma már mindez igény is a
szülők részéről és elmondható, hogy nagyban segíti az eredményesebb
munkavégzést, az emberi kapcsolatok pozitív irányú alakulásáról már nem is
beszélve.
1.1.
Gyermekképünk
Olyan gyermekek nevelése, akik nyugodtak, boldogok, mert
tele vannak élményekkel. Tudnak nevetni, felfedezni, csodálkozni. Nyitottság,
őszinteség, jó kapcsolatteremtő képesség jellemzi őket. Tudnak a közösséghez
alkalmazkodni, együttműködni, önállóak, látszik rajtuk a kiegyensúlyozottság.
Szívesen és felszabadultan játszanak,
mozognak. Kötődnek a meséhez, zenéhez, az alkotó, alakító tevékenységekhez,
szeretik és óvják a természet kincseit.
1.2.
Személyi feltételeink
Óvodánk
személyi ellátottsága a törvényi előírásoknak megfelelő.
ÓVODÁNK DOLGOZÓI |
|
|
Felsőfokú
végzettségű főállású óvónők száma 7 fő |
8 fő |
|
Középfokú
óv. ped. végzettségű főállású óvónők száma 1 fő |
1 fő |
|
Pedagógiai
munkát segítő főállású dajkák száma 5 fő |
4 fő |
|
Egyéb
munkakörben foglalkoztatottak száma 1 fő |
1 fő |
|
ÖSSZESEN 14
fő |
14 fő |
Meggyőződésünk,
hogy a gyermek saját tevékenysége, saját
tapasztalata által tanul.
Tudatos környezetalakítással / hely, eszköz / a szabad
mozgástevékenység, a mozgáskedv és mozgásigény kielégítésére törekszünk.
Munkánkat az új iránti fogékonyság, a többre, jobbra való törekvés jellemzi. A
külön programokban is csak akkor érhető el eredmény, ha a gyermekekkel olyan
személyek foglalkoznak, akik ismerik ennek a korosztálynak az életkori sajátosságait,
akik tisztába vannak a gyermekek egyéni képességeivel, akiket a gyermekek
elfogadnak.
Ezért a plusz
programok végzésénél is fő szempontunk, hogy az óvoda dolgozói vegyenek részt e munkában.
1.3. Óvodapedagógus képünk
Olyan életszemléletű óvónők, akik maguk is fontosnak tartják a mozgást, az egészséges életmódot. Szakmailag jól
felkészültek, gyermekszeretők, az új iránt nyitottak, fogékonyak, kiegyensúlyozottak,
pozitív beállítottságú emberek.
1.4. Tárgyi feltételeink
Csoportszobáink nagysága biztosítja az egy főre jutó 2m2-es alapterületet, óvodánk
komfortfokozata megfelelő, felújítást nem igényel. A kiszolgáló helyiségek
mellett, külön könyvtár, dühöngő, szertár, raktár biztosítja a
zavartalan, színvonalas munkavégzést.
Csoportszobáinkban megtalálhatók a gyermekméretű bútorok,
nyitott polcok, természetsarok, olvasósarok, gyermekméretű eszközök az
önellátáshoz, takarításhoz, állat - és növénygondozáshoz, kertészkedéshez.
Mindezeket kiegészíti a babaszoba, babakonyha, sok játékszer, rajz és
barkácsoló eszköz.
Saját könyvtárunk
van, melynek szakkönyvellátása megfelelő,
bővítése folyamatosan történik. Rendelkezünk a gyermekek fejlettségéhez
szükséges korszerű / játék-, tanulási- és különböző audiovizuális eszközökkel,
melyek segítik, színesebbé, változatosabbá teszik munkánkat.
Eszköztárunk bővítése a költségvetési kereten kívül,
önerőből és a pályázatokon nyert pénzeszközök felhasználásával
folyamatosan történik. Saját készítésű
foglalkozási- és játékeszközökkel gazdagítjuk a csoportszobai
játéklehetőségeinket, pl. gesztenyezsák,
súlyzó, tornaszalag, maroklabda,
gólyaláb, egyensúlyozó deszka stb. Eszközállományunkban megtalálhatók az
egész alakot láttató tükrök, csoportszobáinkban fellelhető a mozgásfejlesztő
sportszerek, oldaliságot jelző karszalagok.
Felszereltségünk
kiemelkedően jól ellátott a mozgásos területen. Büszkék vagyunk a változatos mozgáslehetőséget elősegítő
játékainkra, rollereinkre, kerékpárjainkra, görkorcsolyáinkra.
2. NEVELÉSÜNK CÉLJA ÉS FELADATA
2.1. Célunk
Ø
Az egészséges életmód
megalapozása, a mozgás megszerettetése, a motoros képességek differenciált,
magas szintű fejlesztése.
Ø
Interperszonális
kapcsolatok elmélyítése, amely által óvodásaink önálló gondolkodású, autonóm
személyekké válnak.
Ø
Olyan kreatív,
megfelelő nyelvi kommunikációs, önértékelő képességgel rendelkező gyermekek
nevelése, akik az óvodai élet végére rendelkeznek, az iskolai élet
megkezdéséhez szükséges készségekkel és képességekkel.
2.2. Feladataink
Ø
A gyermekek testi,
szervi egészségének védelme. A testi szükségletek kielégítése, a szervezet
edzése, kisebb rendellenességek korrekciója.
Ø
A napi életritmusba a
sokmozgásos tevékenységek elemeinek beépítése, az egészséges, edzett, fejlett
és igényes mozgáskultúra kialakítása.
Ø
Érzelmi biztonságot
nyújtó, nyugodt, családias légkörben, élménygazdag mindennapok megteremtésével
a pozitív érzelmi töltődés kialakítása.
Ø
A közösségi, szociális
fejlesztés érdekében az önértékelő és reális önbizalommal bíró felnőttkép
kialakítása, nyugodt, derűs légkörben, amely lehetővé teszi az együttérző és
egymást elfogadó kapcsolatok kialakítását.
Ø
Olyan változatos tevékenységek
biztosítása, amely lehetőséget ad az önismereti és önértékelő képesség
kibontakoztatására.
Ø
Közvetlen
tapasztalatok útján lehetőség biztosítás, hogy a különböző tevékenységi
területeken a gyerekek kipróbálhassák magukat, majd a mindennapi életükben
alkalmazhassák mindazt, ami számukra a legvonzóbb.
Ø
Helyi környezeti
lehetőségeink kihasználásával - a sokmozgás összekapcsolásával - a környezet
megismertetése, megszerettetése.
Ø
Az értékek
megóvásának, védelmének tudatosítása, amely a jövő nemzedék életfeltételeit
biztosítja.
Ø
Speciálisan képzett
helyi óvónők közreműködésének biztosítása a sokmozgásos tevékenységek során.
Ø A szülők aktív bevonása az óvodai életbe a nevelési
gyakorlatunk megvalósítása érdekében.
3.1. Egészséges
életmód alakítása
A
szomatikus nevelés alatt egészségnevelésünk gyakorlatában a gyermekek testi,
szervi egészségének védelmét, testi szükségleteik kielégítését, szervezetük
edzését, illetve az egyes kisebb testi rendellenességek korrekcióját értjük.
Célunk
Ø
A családi szokásokat
figyelembe véve a gyermekek életkorának megfelelő helyes életritmus
kialakítása.
Ø Az egészséges életvitel igényeinek megalapozása.
Ø Pozitív kapcsolat kialakítása a természeti és társadalmi
környezettel.
Feladatunk
Ø A gyermekek testi - lelki egészségének biztosítása,
komfortérzetük kielégítése.
Ø A személyi higiénére nevelés, az önálló testápolásra való
képesség fejlesztése.
Ø Egészséges táplálkozási szokások és a kulturált étkezési
magatartás kialakítása.
Ø A mozgásigény kielégítése, a szervezet edzése, testnevelés,
mozgásfejlesztés.
Ø A környezet higiénéjének védelmére nevelés, a természetes
és mesterséges környezet óvására való készség kialakítása.
Ø A kisebb testi rendellenességek korrekciója, láb- és
testtartásjavító tornával.
Ø A gyermekbalesetek, sérülések megelőzése.
A gyermekek felvétele után, családlátogatás
során anamnézist készítünk, tájékozódunk a gyermekek szociokulturális
hátteréről. Az óvodába lépés után folyamatos mérésekkel / testmagasság, súly/
tárjuk fel az egyéni sajátosságokat. Igyekszünk a lehető legrövidebb idő alatt
megismerni a gyermekeket.
A
személyi higiénés önkiszolgálásban
maguk a gyermekek is aktívan részt
vesznek, ezt minden felnőtt azonos módon következetesen gyakoroltatja. Természetesen a kisebbeknél több segítséget
nyújtunk, de a rendszeres gyakorlás során arra törekszünk, hogy ez a készség
kialakuljon a gyermekekben, és önállóvá
váljanak. Kiegyensúlyozott élettempó és életritmus biztosításával segítjük
elő az önmagukkal kapcsolatos gondozási feladatok önálló végrehajtását, a
tisztasági igények kialakulását. A higiénés teendők végrehajtásához
szeretetteljes, nyugodt, derűs légkört biztosítunk, figyelembe véve a gyermekek
eltérő egyéni helyzetét, szükségletét, életkori sajátosságait, otthoni
szokásait. A segítés során a gondozás és
szeretet megnyilvánulását éreztetjük minden gyermekkel. Nagy szerepet
szánunk a felnőtt utánzásának, a gyermekek azonosulási készségének, az óvónői
modellnek. Általános nevelői magatartásunkban tükröztetjük a helyes higiénés
szemléletet és a kifogástalan higiénés magatartást.
Az
óvodai élet minden mozzanatában az óvodába érkezéstől, szabadidőben, játékban,
étkezésnél, WC használatnál, séta alkalmával, udvaron, pihenés alatt...-
mérlegeljük, hogy az adott fázisban a gyermek egészsége, testi épsége mennyire
védett, és az adott helyzetben, mennyiben szolgálja a testi - lelki, szociális
egészséget. Mindezt az egyéni nevelési terv készítésénél figyelemmel kísérjük.
Egészségvédő tervünk kiterjed a gyermekek gondozására is. A reggeli érkezéskor megfigyeljük
a gyermekek küllemét, ruházatát, személyi tisztaságát, pihenési, vagy
fáradtsági állapotát, betegségre utaló tüneteit. Napközben különös figyelmet fordítunk az önkiszolgálásra, biztosítjuk a
gyermekek számára a saját, jellel ellátott használati eszközöket, melyek
megfelelő méretűek és szükség szerint elérhetőek / pl. törölköző, zsebkendő,
fésű, fogkefe, fogmosó pohár, egyéni tornafelszerelés, saját váltócipő, váltó
ruha, alvópárna, lepedő, ágynemű, ágy /.
A gondozás alapja a gyermek - felnőtt pozitív
kapcsolata, amely által nyugodt légkörben
lehetőség nyílik a gondozási teendők közvetítésére. Az öltözködést, a kulturált étkezési szokásrend kialakítását, az
önálló testápolást az egyéni fejlettségtől függően mindaddig
gyakoroltatjuk, amíg nem biztosak a szokások sorrendjében. A segítséget mindig
szóbeli magyarázattal kísérjük. Ha a gyermek valamit nem jól csinál nem
marasztaljuk el, hanem a sikertelenül végzett műveletet újra bemutatjuk.
Figyelünk a gyermekek legkisebb fejlődésére és ezen a téren is velük örülünk.
Hozzászoktatjuk a gyermeket, hogyha a kezük piszkos lesz, maguktól menjenek
kezet mosni, valamint WC használat után és étkezés előtt. A gondozás folyamán
nagyon fontosnak tartjuk önállóságra neveléssel kapcsolatos elveink követését,
a segítségnyújtás megfelelő időpontját és mértékét. A helyes öltözködés során
felhívjuk a figyelmet a kényelmes, réteges öltözködés biztosítására, amely óv a
sérüléstől, biztosítja a testszellőzését, ugyanakkor tiszta, esztétikus.
Hangsúlyozzuk a megfelelő cipő használatát is, amelynél fő szempontunk, hogy
kényelmes, a sarok részt jól támasztó, saját, jól szellőző, hajlékony talpú
legyen.
A
megfelelő balesetveszély elhárítása után
szorgalmazzuk a mezítlábas tevékenységeket a csoportban és a szabadban is.
A csoportban is biztosítunk olyan egyenetlen felületeket, ahol a mezítlábas
edzéssel a lábstatikai rendellenességek megelőzését, illetve korrigálását
segítjük.
Szűrővizsgálatok
igazolják, hogy igen magas azoknak a gyermekeknek a száma, akiknél valamilyen
tartásrendellenesség, lúdtalp fordul elő. Mindezek megelőzésére illetve
helyreállítására a gyógytestnevelés egyes speciális hatású gyakorlatait
alkalmazzuk. Mikrocsoportos szervezeti formában, szakképzett nevelő
irányításával preventív tornát alkalmazunk a kisebb testi rendellenességek
korrekciójára.
A
gyermekek részére a napi ötszöri étkezésből hármat biztosítunk, az étkezések
közötti legalább két óra betartásával. Az óvodakonyha által készített ételeket heti gyümölcs és zöldségnapokkal
egészítjük ki, a vitamindúsabb, egészségesebb táplálkozás érdekében.
Igyekszünk új ízekkel, az ételek nevével, egyszerűbb ételek elkészítésével
megismertetni a gyermekeket / az eü. előírásokat betartva /.
Az
étkezések során mindig figyelünk minden egyes gyermek fogyasztására. Ügyelünk
az étvágytalan és falánk gyermekekre. Egyszerre csak kis ételmennyiséget
teszünk a gyermekek tányérjára, ha azt elfogyasztották kapnak újra, a
gyermekeket is arra szoktatjuk, hogy egyszerre csak kis mennyiséget vegyenek a
tálból. Nem kényszerítjük valaminek az elfogyasztását. Biztosítjuk a kulturált étkezés, az ízléses terítés feltételeit /
terítő, evőeszköz, dupla tányér, üvegpohár, szalvéta, kancsó, tál /. Az
előkészületekbe bevonjuk a gyermekeket önkiszolgálás, illetve segítők részvételével.
Szervezett edzés, testnevelés
A tornának, játékos mozgásoknak mind a teremben, mind a szabadlevegőn, eszközzel vagy
eszköz nélkül, spontán vagy szervezett formában minden nap lehetőséget biztosítunk.
Az
egészségmegőrzés érdekében fontos, hogy gyermekeink edzettek legyenek, ezért évszaknak és időjárásnak megfelelően sokat
tartózkodunk a friss levegőn, ahol futkározhatnak, mozoghatnak,
kerékpározhatnak, rollerezhetnek és görkorcsolyázhatnak. Tapasztalataink
igazolják, hogy a mozgásos programunk alkalmazásával nőtt gyermekeink ellenálló
képessége, amit bizonyít óvodánk kihasználtsága.
Sáros időben is lehetőséget adunk a szabadtéri játékra, légfürdőzésre az udvar betonos területén.
Kihasználjuk az évszak adta lehetőségeket, nyáron a víz edző hatását, télen
pedig közösen szánkózunk, hógolyózunk. Gondoskodunk arról, hogy a szabadban
minél többet mozogjanak és idejüket egészséges játékkal, vagy egyéb hasznos
tevékenységekkel töltsék. A mindennapi mozgásigény kielégítéséhez változatos, „sokmozgásos” lehetőségeket szervezünk.
Biztosítjuk a mindennapos mozgást és hetente kétszer a szervezett testnevelést
melyből az egyiket, kiválthatja az igény alapján szervezett egyéb mozgás /néptánc, görkorcsolya /.
Pihenés, alvás
A
pihenéshez biztosítjuk a szükséges személyi és tárgyi feltételeket, a nyugodt
alvást segítő légkört / mese, halk zene /. A gyermeki igényeket figyelembe véve
biztonságos, szeretetteljes légkört teremtünk, az egyéni szükségleteknek
megfelelő pihenéshez. Az aludni nem tudó
gyermekeknek - másokat nem zavaró -
csendes tevékenységeket, egyéni fejlesztést tervezünk.
A gyermekek fejlődéséhez szükséges egészséges, esztétikus
környezet biztosítása
A
környezetalakításnál törekszünk a családias, ízléses, biztonságos feltételek
megteremtésére. Eszközeink, bútoraink megfelelnek a gyermekek testméretinek,
biztonságosak, lehetővé teszik a játék - és mozgásigényük kielégítést.
Tágas,
világos csoportszobáink dísznövényekkel, akváriumokkal díszítettek.
A
játékszereket nyitott polcokon, a gyermekek számára jól látható, elérhető
helyen tároljuk.
Az ünnepek előtt a külső megjelenítésre
kiemelt figyelmet fordítunk. Az ünnepi
érzelmek és az ünnepi hangulat erősítését az egész óvodában megjelenő
dekorációval is fokozzuk.
A
csoportokban kisebb kuckókat, galériát alakítottunk ki, ahová visszavonulhatnak
a gyerekek, ha hangulatuk, játékuk úgy kívánja. Babaszobáink, babakonyháink
„igazi” kis háztartási eszközökkel felszereltek. Az „olvasósarkokban” alacsony
polcon találhatók a könyvek, amelyeket tetszés szerint nézegethetnek.
Esztétikus,
parkosított, tágas udvarunk sokféle lehetőséget nyújt a változatos
tevékenységekhez. A szabad mozgás
lehetőségét a természetes anyagokból készült mozgásfejlesztő játékokkal biztosítjuk. Udvarunk nagy része füves
terület, de megtalálható a homokos és szilárd burkolatú, árnyékos és napos rész
is.
A fejlődés várható jellemzői
*
Gyermekeink képesek, a
személyi higiénés feladatok ellátására: önálló testápolásra, WC használatra,
zsebkendő használatára, öltözködésre.
*
Szokássá válik a
kultúrált étkezési magatartás, az egészséges táplálkozás.
*
Életkortól, és
fejlettségi szintjétől függően megfelelő mozgáskultúrával, és edzettségi
szinttel rendelkeznek.
*
Mozgásuk
összerendezett, az esetleges rendellenességek korrigálásra kerültek
*
Kialakul a természetes
és mesterséges környezet felfedezésének és védelmének igénye.
*
Felismerik a
környezetükben rejlő baleseti forrásokat, és képessé válnak ezek elkerülésére.
A már megtörtént baleseteknél segítséget nyújtanak.
3.2.
Érzelmi nevelés
Célunk
Ø Pozitív viselkedési normák, szokások és szabályrendszerek
kialakítása.
Ø
A gyermekekhez és
felnőttekhez való érzelmi kötődés kialakítása, mely olyan alaphangulatot
teremt, ami kapcsolatteremtésre, cselekvésre, játékra ösztönöz.
Ø Nyitott a közösségben otthonosan mozgó gyermekek nevelése.
Feladatunk
Ø
Érzelmi biztonságot
nyújtó nyugodt, szeretetteljes, családias légkör megteremtése, melyben a sok
közös élmény, tevékenység során a társas kapcsolatok alakulnak.
Ø
A gyermekek nyugodt,
élménygazdag, harmonikus fejlődésének elésegítése.
Ø
Felnőtt - gyermek,
gyermek - gyermek kapcsolatok elmélyítése.
Ø
Kapcsolatteremtő és
megtartó képességek formálása, erősítése.
Az
óvodáskorú gyermekre jellemző, hogy személyiségében az érzelmek dominálnak.
Már az óvodába lépés előtt lehetőséget
biztosítunk az óvodánkkal való
ismerkedésre, a beiratkozás előtt tartandó nyílt napokon. Előzetes
családlátogatásaink alkalmával mi is ismerkedünk a gyermekek otthoni
környezetével.
Lehetőséget
adunk arra, hogy a gyermekek szüleikkel
együtt megismerjék óvodánkat. A szülők fokozatos időcsökkenéssel vesznek
részt ebben a folyamatban a gyermek egyéni igényei szerint.
A beszoktatás alatt viselkedési rendet tanítunk meg a gyermekeknek, ami segíti
a társas beilleszkedést. Ez idő alatt mindkét
óvónő jelen van. Az óvodakezdés folyamata a szülővel való előzetes
megbeszélés alapján történik. A gyermekek elhozhatják magukkal kedvenc
játékukat, vagy egyéb tárgyaikat, amelyhez nagyon kötődnek és biztonságot nyújt
számukra.
Csoportjaink
osztottak (vegyes életkorúak). Tettük ezt annak érdekében, hogy ezáltal is
családiasabb légkör alakuljon ki.
Felkészítjük a gyermekeket a csoportba érkező új
gyermekek fogadására, bevonjuk a nagyokat a kicsik beszoktatásába. Személyes
kapcsolattal, mesével, dallal, ölbeli játékokkal kedveskedünk.
Nagy
figyelmet fordítunk a délutáni pihenésre, ilyenkor különös gyengédséggel
vesszük körül őket. Leülünk ágyukra, simogatjuk, nyugtatjuk a félénkebb
gyermekeket.
Figyelembe
vesszük a gyermekek egyéniségét, fejlettségét, tempóját, szokásait és ennek
megfelelően egyénre szabottan végezzük
feladatainkat.
A gyermek - gyermek, felnőtt - gyermek kapcsolat
elmélyítése
Családias légkör megteremtésével segítjük elő a társas kapcsolatok alakulását. Mindehhez gazdag, tevékenykedtető életet szervezünk.
Közös tevékenységekkel biztosítjuk a gyermekek együttműködését, melyben
formálódik egymáshoz való viszonyuk. A társakhoz való alkalmazkodás közben
fejlesztjük önuralmukat, együttműködő és tolerancia képességüket. A különféle
tevékenységek során nyugalmat teremtünk. Az érdektelen gyermekekre fokozott
figyelmet fordítunk.
A
gyermekek pozitív kapcsolatai csak úgy alakulnak, ha jól érzik magukat a
közösségben, ehhez biztosítjuk a
délelőtti játékidőben a személyes
perceket, ahol lehetőség nyílik a saját élmények megbeszélésére.
A jó
nevelés alapja a szeretet, korlátokkal együtt. A korlátokat úgy szabjuk meg,
hogy az elvárásoknak meg tudjanak felelni. A csoport előtt álló feladatokat igyekszünk minden gyermek számára elérhetővé és
vonzóvá tenni.
Törekszünk a szülőkkel való jó
kapcsolattartásra, hogy kellő bizalom
alakuljon ki az együttneveléshez. Így az óvodásaink egyéni jellemző
tulajdonságait jobban megismerjük, ami feltétele
a nevelés eredményességének. Próbáljuk érzelmileg megközelíteni és
megérteni a gyermekeket, segítjük abban, hogy elfogadják a másságot. Ügyelünk
arra, hogy magyarázatunkban jelenjen meg a dolgok pozitív oldala, ezáltal a
gyermekek tevékenységéhez nagy szabadságot biztosítunk, pontos határok
megjelölésével.
Nevelésünk
során nagy hangsúlyt fektetünk a humorra,
hisz a vidámság, jókedv a gyermek fontos lételeme és kiváló nevelési eszköz is.
A
pozitív érzelmi fejlődést segíti az egyes tevékenységi ágakhoz való kötödés, a
vers, mese, zene, természet szeretete is.
A
felnőtt - gyermek kapcsolatok elmélyítését óvodánk közös rendezvényeivel is
biztosítja. Ilyen a tanévnyitó
nyársalás, farsangolás, kirándulások, gyermeknap és a tanévbúcsúztató vidám
„Süni nap”. Sportdélutánokon lehetőséget biztosítunk, gyermekek szülők
közös versenyére. Csoportjainknak is vannak hagyományai, melyek mélyítik a
gyermekek összetartozását / névnapok, születésnapok, anyák napja, kirándulások
/. Közös ünnepségeink bensőséges hangulatban zajlanak, melyet fokozott
várakozás és készülődés előz meg /Mikulás, advent, karácsony /. Az idősek
iránti tiszteletet személyes kapcsolattartással próbáljuk elmélyíteni. Évente
néhány alkalommal meglátogatjuk a Vöröskereszt nyugdíjasait, és kis műsorral
igyekszünk örömet szerezni az idős embereknek.
Városunkban már évek óta hagyomány
az óvodák közötti sportrendezvény, /
Családi Ovi kupa, „Ficánka vízi verseny”, „Göri-buli”, Kihívás délelőttje /,
melyen szívesen vesznek részt gyermekeink.
A
fejlődés várható jellemzői
*
Óvodásaink képesek
kapcsolatot teremteni gyermek és felnőtt között.
*
Ismerik és betartják a
helyes viselkedési szabályokat.
*
Együttéreznek
társaikkal és képesek a baráti kapcsolatokra.
*
Megfelelő önbizalommal,
önállósággal, önértékelő képességgel rendelkezzenek.
*
Képesek az önálló
problémamegoldásra, kudarcélmény elviselésére, erősödik kitartásuk.
NAPIREND
A csoportok a korosztályok egyedi eltéréseit
figyelmen kívül hagyva, óvodánk általánosan megjelenő napirendje a következő.
|
6.00 |
10.30-ig. |
Játék a csoportszobában, egyéni és csoportos
tevékenységek, részképességek fejlesztése, kötött és kötetlen tevékenységek
szervezése, testápolás, tízórai. |
|
10.30 |
12.00-ig. |
Játék az udvaron, mikrocsoportos, élményszerző séta,
munka a kertben. |
|
12.00 |
15.00-ig. |
Ebéd, pihenés, rugalmas ébredés, egyéni fejlesztés, egyéb
speciális tevékenységek. |
|
15.00 |
17.00-ig. |
Uzsonna, játék a csoportban, illetve a szabadban. |
Óvodánk reggel 6 órától
1700 óráig fogadja a
gyerekeket így óvónőink reggel 6 órától rugalmas, munkakezdéssel dolgoznak.
HETIREND
|
A hét napjai |
KÖTETLEN |
KÖTELEZŐ |
Csoportközi
tevékenysége |
|||
|
Speciális,
sokmozgásos tevékenységek |
Speciális szolgáltatások |
|||||
|
|
V E R S M E S E |
Ének-zene |
Énekes játékok |
Nagyok zenés
tornája |
G Ö R K K O R C S O L Y A |
|
|
Külső világ
tevékeny megismerése / a környezet
mennyiségi és formai összefüggései / |
|
Labdajátékok |
|
|||
|
|
Mozgás |
Néptánc |
Könyvtár |
|||
|
Külső világ
tevékeny megismerése / természeti,
tárgyi környezet megismerése / |
|
Kerékpározás |
Informatika |
|||
|
Rajzolás
mintázás kézimunka |
|
|
|
|||
Hetirendünk a csoportösszetétel figyelembevételével,
csoportközi tevékenységekkel egészül ki (mozgás, ének-zene), mely a csoportok
éves tervében található meg.
A TEVÉKENYSÉG
KERETEI
4.1.
Játék
A játékot pedagógiai szempontból azért tartjuk fontosnak,
mert általa a gyermek kiélheti, feldolgozhatja az életben előforduló
szituációkat.
Célunk
Ø A pozitív érzelmek, a közlési vágy felerősítésével a helyes
magatartás gyakorlása, elfogadható viselkedési szabályok kialakítása.
Ø Legyen örömük a játékban, bontakozzon ki egyéni vágyaik és
ötleteik, szabadon és kreatívan használják a rendelkezésre álló eszközöket.
Feladatunk
Ø
A napi tevékenységek
során a mozgásos játékok beiktatása az ehhez szükséges feltételek biztosítása /
megfelelő légkör, hely, idő, eszköz /.
Ø
A pozitív érzelmek, a
közlési vágy felerősítésével a helyes magatartás gyakorlása, elfogadható
viselkedési szabályok kialakítása.
Ø Változatos játéklehetőségek ismétlésével a gyermekek
önállóságának, kitartásának, érzékszerveinek pontosabb működésének fejlesztése.
Ø
A gyermekek
mozgásigényének, aktivitásának kielégítése.
Ø
Az óvodás korban
megjelenő játékfajták tartalmának, minőségének gazdagítása.
Óvodánkban derűs,
nyugodt légkört biztosítunk a kötetlen játékhoz. A gyermek maga dönti el
kivel, milyen játékot játszik, milyen eszközt választ. A szabad társválasztás
magába foglalja a félrehúzódás, az egyedüllét lehetőségét is. Mi teremtjük meg
azt a játékos, oldott, kreatív légkört, amelyben a gyermekek az elképzeléseiket
valóra tudják váltani.
A játék színterei, a csoportok és az udvar. A csoportszobában
több játékteret alakítunk ki. Vannak állandó és variálható sarkok, elkülönített részek. A gyermekek aktív
közreműködésével önállóan, de óvónői segítséggel is kialakíthatnak
játszóhelyet, átrendezhetik a termet.
Minden csoportban
találhatók mozgásra inspiráló eszközök.
Mindig biztosítunk elegendő helyet a mozgásos játékoknak. Ilyenkor alkalmanként
bevezetünk valamilyen szabályt, hogy egymást ne zavarják. Gondoskodunk a jól
kiszellőztetett helyiségekről.
Jókedvű vezetés, derűs légkör során teljes értékű átélés,
mozgás, kikapcsolódás lehetőségét teremtjük meg a gyermekeknek.
A csoportszobában minden játéknak megvan a maga helye, pl.
az ábrázolási tevékenységekkel kapcsolatos eszközök egy adott helyen
találhatók. A báboknak és a dramatizáláshoz szükséges kellékeknek is
meghatározott helye van, ide gyűlnek óvodásaink mesehallgatásra, közös
éneklésre is. A gyermekek kedvenc játszóhelye a csoportszobán kívül az óvoda
udvara. A külső környezetben elsősorban
nagymozgásos tevékenységekre ösztönözzük őket. Ide tartoznak a következők:
fogócskák, futójátékok, labdajátékok, szembekötősdik, ugró - és szökdelő
játékok, ügyességi - és versenyjátékok.
A fogócskákkal, futójátékokkal, labdajátékokkal a gyermekek
minden porcikáját megmozgatjuk, szívműködésüket serkentjük. Különösen fontos,
hogy olyan tiszta levegőjű területen
játsszák, mint amilyen a mi óvodánk.
Labda nélkül az óvodás gyermeket az
udvaron nem képzelhetjük el, ezért mindig biztosítjuk a különböző méretű,
súlyú labdákat. A szembekötősdivel az érzékszervek finomítását, fejlődését
segítjük. Az ugró és szökdelő játékokkal bizonyos feladatokat kell elvégezniük
a gyermekeknek. Az egészséges mozgáson túl, az a jó érzés tölti el a játszókat,
hogy sikerült valamilyen nehézséget leküzdeniük.
Az ügyességi játékkal a gyermek erejét próbálgatja,
állandóan mozog, kísérletezik, tapasztalatokat gyűjt, pl. kötélhúzás,
patakátugrás, kígyójáték...
Az óvoda udvarán az időjárástól függően lehetőséget
nyújtunk a gyakorló és szerepjáték folytatásához. Továbbfejlesztjük, bővítjük a
csoportszobában elkezdett énekes - mozgásos játékokat. Nyugodt
játéklehetőségeket biztosítunk a kreatív tevékenységek kibontakoztatására is,
pl. ábrázolási tevékenységek, barkácsolás.
A játék időtartamát a napirendben határozzuk meg.
A délelőtti játék a következőképpen alakul:
A csoportszobába lépéstől folyamatos az első étkezésig, a
tízóraiig. Közben zajlanak le a kezdeményezések, fejlesztések. A délelőtt
következő részét az udvari játék tölti ki. Időtartalmát meghatározza az
időjárás és a tervezett séta vagy megfigyelés. A délutáni játék az alvó
gyermekeknél az uzsonnától a szülők érkezéséig tart. A nem alvó gyermekeknek az alvásidő alatt is
biztosítunk tevékenységet, így az ő játékidejük meghosszabbodik.
A gyermekek gondolatban kitalálják, megalkotják a játékot,
utána valamilyen eszközzel vagy tárggyal helyettesítik. Óvodánk rendelkezik egy
alapvető eszközállománnyal, melyet a gyermekek felhasználnak játékaik során.
Figyelemmel kísérjük tevékenységüket, hogy a szükséges eszközöket, ötleteket
megfelelő időben biztosítani tudjuk. Eszközeink
esztétikusak, balesetmentesek, fejlesztőhatásúak. Eszközállományunkat folyamatosan bővítjük, egyrészt a
szerepjátékokhoz és az esztétikai neveléshez szükséges kellékekkel, másrészt az
értelmi képességeket fejlesztő játékokkal.
A következő
értelemfejlesztő játékokat játsszuk a gyermekekkel, általában mikrocsoportos formában
Hallásfejlesztő és hangképző-, gyors reagáló képességet
fejlesztő-, megfigyelőképességet fejlesztő-, figyelemfejlesztő-,
ismeretfejlesztő-, beszédfejlesztő-, logikus gondolkodást fejlesztő-, nevettető
játékokat.
A gyermekek napjának nagy részét, az általuk spontán módon
kezdeményezett játékok töltik ki, de szükségesnek tartjuk az általunk
kezdeményezett és irányított játékokat is / szabályjátékok, társasjátékok, nyelvi
játékok, dominó /.
A gyermekekkel olyan játékokat játszunk melynek szabályai
egyszerűek, könnyen betarthatók. A szabályokat következetesen megköveteljük,
nem magyarázunk túl sokat. Igény szerint mi is részt veszünk a játékban.
Segítünk a gyerekeknek abban, hogy megtanulják a szabályokat betartani,
tudjanak nyerni és veszíteni egyaránt.
A szerepjáték során fejlesztjük a gyermekek aktivitását, beleélő
képességét, viselkedéskultúráját. Már a legkisebbek játékában is megjelenik a
szerepjáték, mely során képesek valamilyen szerepet magukra vállalni, közben
alkalmazkodnak egymáshoz. Ilyenkor a gyermek élethelyzetet alkot újra és ehhez
eszközre van szüksége. A rendelkezésünkre álló eszközökből szabadon
választhatnak, de a gyermekek kérhetik az óvónők segítségét egy-egy kiegészítő
kellék, anyag tervezéséhez, elkészítéséhez is.
Nagy szerepet szánunk a
báb személyiségformáló hatásának. A bábokat úgy helyezzük el a
csoportszobában, hogy a gyermekek bármikor elővehessék, és bárhol játszhassanak
vele. A bábok mérete a gyermek méretéhez alkalmazkodik. Közös bábozás során
fejlesztjük a gyermek önbizalmát, fantáziáját, emlékezetét.
A rendelkezésre álló építőelemekkel konstruáló játékot
folytathatnak a gyermekek. Fejlesztjük, segítjük az összerakosgatás, szerkesztés
örömeinek kibontakozását. Mindehhez szorosan kapcsolódik a barkácsolás, amelyet
mindig gyűjtőmunka előz meg. Az összegyűjtött anyagokat a csoportszoba egy
meghatározott helyén tartjuk. A barkácsoláshoz szükséges szerszámokat felnőtt
felügyelete mellet használhatják a gyerekek. Az elkészített eszközöket
felhasználják a bábozásnál vagy a szerepjátéknál.
Az óvónő helye és feladata a játék során
A játék során több feladatot oldunk meg. Egyrészt
figyelemmel kísérjük, hogy a gyermekek hogyan közelednek egymáshoz, kik
játszanak együtt, milyen irányban halad a játéktéma, hogyan oldják meg a
konfliktusokat, tiszteletben tartják-e egymás játékát, udvariasan viselkednek-e
a játék során? Másrészt segítjük a gyermekeket ötleteinkkel. Kezdeményezők,
partnerek és egyben játszótársak vagyunk. Segítjük a bátortalanokat és
ötletszegényeket. A segítés azonban csak olyan színtű és mértékű, melyre az
adott gyermeknek szüksége van. A gyermeki játék önállóságát mindig tiszteletben
tartjuk. Csak akkor avatkozunk bele, ha a gyermekek durvák, veszélyeztetik
egymás testi épségét. A játékelrakást, rendrakást rugalmasan kezeljük. A
játékot annyira pakoltatjuk el, hogy a következő tevékenységet ne zavarja.
A fejlődés várható jellemzői
* A gyermekek játéka a gyakorló játék szintjéről a szerepjáték szintjére fejlődik.
*
Elfogadják
játszótársaik elgondolásait, alkalmazkodnak a szabályokhoz.
*
Képesek közösen
játékot tervezni, szerepeket kiválasztani.
*
A játszócsoportok
között tartós és szoros kapcsolat alakuljon ki.
*
Az élményhelyzetek reprodukálása
közben építenek, szerelnek, szerkesztenek.
*
Óvodáskor végére
ismernek 3-4 szabályjátékot, egyedül tudják azt levezetni, közösen őrködnek a
szabályok betartása fölött.
* Ismernek 4-5 képességfejlesztő játékot, mely játékok során kialakul az egészséges versenyszellem.
*
Önállóan választanak
bábokat kedvelt meséikhez, történeteikhez.
*
Felismernek legalább
3-4 mesét a bábok és szereplőik alapján.
* Saját élményeik eljátszásához elkészítik az egyszerű bábokat.
*
Ismernek 1-2 olyan
anyagot és fogást, amely a barkácsoláshoz nélkülözhetetlen.
*
A szerepjátékban,
dramatizálásban barkácsolt eszközt használják fel.
4.2.
Mozgás
A helyi lehetőségeinket figyelembe véve döntöttünk úgy,
hogy programunkba a mozgásfejlesztést
állítjuk középpontba. Mivel az óvodáskorú gyermek lételeme a mozgás, ezen
keresztül próbáljuk értelmi képességeiket is fejleszteni.
Célunk
Ø
Az egészséges életmód
igényeinek és szeretetének alapozása, középpontba állítva az agyi funkciók
serkentését.
Ø
A speciális
sokmozgásos tevékenységek alkalmazásával motoros képességek fejlesztése.
Feladatunk
Ø
A program segítségével
biztosítani a gyermekek egészséges, edzett és fejlett mozgását, az egészségügyi
szokások megalapozását.
Ø
A gyermekek egésznapi
tevékenységeibe a sokmozgásos program elemeinek beépítése, motoros képességek
fejlesztése.
Ø
A kondicionáló és
koordinációs képességek megfelelő összhangban történő fejlesztése, kiemelt
szerepet szánva az egyensúlyozó képesség, a téri tájékozódó képesség, a
ritmusképesség, valamint az ízületi mozgékonyság, hajlékonyság, lazaság
fejlesztésére.
Ø
A helyes
légzéstechnikai alapelemek elsajátíttatása az egészség megóvása érdekében.
Ø
A helyes és szép
testtartást elősegítő gyakorlatok beépítése az egyes részterületek gyakorlatsorába.
Ø
Speciálisan képzett
helyi óvónők közreműködésének biztosítása a, vízhez szoktatás -, görkorcsolya
-, néptánc -, FIT-BALL -, labdajáték -, nagyok zenés tornája -, kerékpározás
vezetéséhez.
A heti 1-2
szervezett testnevelés és a mindennapos testnevelés nem elegendő a 3-7 éves gyermekek
mozgásfejlődéséhez. Ezért
törekedtünk arra, hogy csoportszobáink és az udvar adta lehetőségeinket
kihasználva, eszközök biztosításával a
különböző mozgásformákat megismertetve, zavartalan gyakorlási lehetőségeket biztosítsunk a nap minden mozzanatában.
|
A MOZGÁSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI ÓVODÁNKBAN |
|
JÁTÉKIDŐBEN TÖRTÉNŐ MOZGÁSFEJLESZTÉS |
|
|
SZERVEZETT - KÖTELEZŐ TESTNEVELÉS - MINDENNAPOS MOZGÁS |
VÁLASZTOTT, SPECIÁLIS
MOZGÁSLEHETŐSÉG /görkorcsolya, néptánc, kerékpározás, FIT-BALL, nagyok
zenés tornája, labdajátékok/. |
Tervezésünk során figyelünk arra, hogy minden gyermek megtalálja a képességeinek megfelelő mozgásos feladatot,
ügyelünk arra, hogy a kötelezőség ne jelentsen kényszert számukra.
Tevékenységeink során kiemelt szerepet
kapnak a mozgásos játékok. Fő szempontunk, hogy a tudatos fejlesztés
mellett a játék frissítő, jó hangulatot keltő legyen. A játékok tervezésénél
szempont, hogy kapcsolódjon az adott fejlesztési terület anyagához, kellően
előkészítse a gyakorlatsort.
Kiemelten
kezeljük a labdagyakorlatokat, hiszen a
gyermekek szinte legjobban kedvelt eszköze. Ezen kívül sok fejlesztési
lehetőséghez ad segítséget a labda.
A mozgástanulás szempontjából az óvodáskor a legfontosabb
időszak, mivel ez a korosztály a legfogékonyabb a pszichomotoros tanulásra.
Nagy hangsúlyt
fektetünk a tornagyakorlatokra, hogy a cselekvési kultúra fejlesztése
mellett, a helyes testtartásnak is hangot adjunk. A tornaelemek gyakorlásával
lényeges feladatokat oldunk meg. Fejlesztjük az egyensúlyozó apparátust.
Megtanítjuk őket testük irányítására, egyensúlyuk megtartására és
visszanyerésére, hogy tudjanak uralkodni saját mozgásukon. Ennek érdekében
gyakoroltatjuk, pl. a forgások, átfordulások közben, illetve az egy lábon állás
vagy fejjel lefelé helyzetben történő tájékozódást.
A helyes testtartás kialakítása mellett fejlesztjük a
gyermekek mozgástechnikáját. Ehhez találjuk nagyon jó eszköznek a torna
mozgásanyagát. A több egyidejű és
egymás utáni elemkapcsolatból álló gyakorlatokat 5-6 éveseknél alkalmazzuk, ezzel fejlesztjük
harmonikus, plasztikus mozgásukat.
A 3-4 éves kor a
nagymozgások fejlesztésének fő időszaka.
Ebben a korban nagy hangsúlyt fektetünk a biztos járás tökéletesítésére,
finomítjuk, nyújtjuk a futás lépéseit. A helyes testtartást segítjük elő a
csúszások, mászások, kúszások járás és futásgyakorlatok alkalmazásával.
Játékos, utánzó gyakorlatokkal nehezítjük a feladatok gyakorlását, hiszen az új
és sokoldalú eszközök kipróbálása is ösztönzi a gyermeket. A testrészek
megismertetésével / mozgatás, érintés, megnevezés / elősegítjük az „én kép” kialakulását. A testsémával
való ismerkedés során a térirányokkal is
megismertetjük a gyermekeket. A mozgásfejlesztő játékok során igyekszünk a
gyermekeket a nekik megfelelő maximális erőkifejtésre késztetni. A
vesztibuláris rendszer állandó ingerlése alapigény ebben a korban. Ezért adunk
alkalmat a célzott eszközök állandó használhatóságára, pl. hinta, mérleghinta
stb. Kiemelten kezeljük az egyensúlyérzék fejlesztését, amit szintén játékos
eszközök alkalmazásával a nap bármilyen szakában biztosítunk / elefánt láb,
roller, gerenda /.
A torna alapelemei
közül a hossztengelykörüli gurulással ismertetjük meg a gyerekeket. Nagy
hangsúlyt fektetünk a különböző kéziszerek használatára. Nem csak fejlesztő
hatásuk miatt, de ebben a korban figyelemfelkeltő jellegük miatt is ösztönzőleg
hatnak, mozgásra serkenti őket. Az
eszközöket a nap bármelyik szakában használhatják, hiszen minden csoport
rendelkezik babzsákkal, szalaggal, labdával, tornabottal stb.
A kéziszerek változatos alkalmazásával az ujjak és a kéz
mozgékonyságát is fejlesztjük. Megköveteljük rendeltetésszerű használatát,
kipróbáltatva azok tulajdonságait, pl.: zászló, szalaglobogtatás, babzsák
zörgetés stb.
A támaszgyakorlatokkal
a vállövet, a kar és törzs izomzatát fejlesztjük. Testtartás javító hatása
miatt a korcsoport leghasznosabb mozgása. A támaszgyakorlatok közben használt
eszközeink jól rögzítettek, balesetmentesek. A mindennapos testnevelés során
kiemelt szerepet adunk a lábboltozatot erősítő gyakorlatoknak, tartásjavítást
szolgáló feladatoknak.
A 4-5 éveseknél
tovább finomítjuk a nagymozgásokat.
Egyre összetettebbé válik a járás, futás, kúszás-mászás. Nagyobb hangsúlyt
fektetünk a dobógyakorlatokra, / célba dobás, távolba hajítás
harántterpeszállásból /. Játék során gyakrabban alkalmazunk labdajátékot. Előtérbe
helyezzük az egyensúlyérzék fejlesztését segítő gyakorlatokat, a szem - kéz, szem - láb koordinációt
igénylő ugrásokat, és a gurulóátfordulást. Az irányított tevékenység során
megjelenik az oldal, hátrafelé járás, menetirányban történő futás
tempóváltoztatással. Figyelünk a rugalmas le - és felugrásra, mély - és
távolugrásra, amely néhány lépésből történik. A szabad mozgás során ugrókötelezni,
ugróiskolázni tanítjuk a gyermekeket.
5-6-7 éves korban már kifinomultabb a
mozgás összerendezettebb, harmonikus ritmusú. Ezért kiemelt szerepet szánunk
az észlelés alakítására és a finommotorika
fejlesztésére. Megköveteljük a játékszabályok betartását. A futást
sorverseny, váltóverseny és futóverseny során is gyakoroltatjuk. Megismertetjük
a különböző futásokat: fokozódó-, gyors-, lassú futás. Ugrógyakorlatokat
végeztetünk / sorozatugrások, különböző magasságú, távolságú ugrások helyből és
nekifutásból /. Bővítjük a játékos labda - és dobásgyakorlatok nehézségi fokát.
A támaszgyakorlatok során többször végeztetünk páros gyakorlatokat, pl. talicskázás.
Mozgás tevékenységeink során alkalmat adunk a gyerekeknek,
hogy az ő kívánságaik is teljesüljenek. Lehetőséget adunk, hogy kitalálhassanak
játékokat, gyakorlatokat, szereken mozdulatokat. Kiemelten fejlesztjük a finommotorikát. Egy - egy tevékenységben fő
szerepet kap a szalag, melyet foghatnak három ujjal, de botra rögzítve is
gyakorolhatják a laza csuklómozgást. A kéziszerekkel a kéz izmainak
differenciált mozgatását gyakoroltatjuk.
Játékidőben történő mozgásfejlesztés
Óvodánk külső és
belső környezetének kialakításánál törekedtünk az életkorhoz, az általános
fejlettséghez igazodó mozgástér és
mozgásra inspiráló eszközök biztosítására. Csoportszobáinkban és a folyosón
kialakított „dühöngőben”
megtalálhatók a változatos eszközök, amelyeket folyamatosan bővítünk. Az udvaron is lehetőséget adunk a
sokoldalú mozgásfejlesztő eszközök használatára, / különböző méretű labdák,
ugrókötelek, rollerek, kerékpárok, görkorcsolyák, mászókák, mászófa és kötélfal
/. A szereket bátorság szerint, állandó felügyelet mellett használhatják a
gyermekek.
Programunkat
speciális mozgáslehetősségekkel egészítjük ki
Ø görkorcsolya,
Ø néptánc,
Ø labdajátékok,
Ø FIT-BALL,
Ø nagyok zenés
tornája,
Ø kerékpározás.
Ezeket a
tevékenységeket az óvoda dolgozói vezetik, akik speciális továbbképzéseken
szereztek ismereteket a munkavégzéshez.
Görkorcsolya
Célunk
Ø
Az alapjártasság és
készségek kialakítása mellett, az ellenálló - és teherbíró képesség fokozása,
egyensúlyozó képesség fejlesztése.
Feladatunk
Ø Játékos gyakorlatokkal új mozgásismeretek nyújtása, a
görkorcsolya területén, biztosítva a komplexitást, egymásra épülést.
Ø Egyensúlyérzék fejlesztése, erő ügyesség állóképesség
növelése.
A görkorcsolyázás
egész évben beépül programunkba. Ezen a térén fő feladatunk az erő, ügyesség, állóképesség fejlesztése,
valamint kiemelve az egyensúlyozó
képesség fejlesztése. A görkorcsolyához aszfaltozott terület áll
rendelkezésre az udvarunkon, télen pedig a széles folyosónk biztosítja a
megfelelő feltételeket. A gyermekek behozhatják saját görkorcsolyáikat, de az
óvoda is rendelkezik görkorcsolyákkal, amelyek bármikor az érdeklődők rendelkezésére
állnak. Óvodásainkat ahhoz szoktatjuk, hogy önállóan vegyék fel a korcsolyákat,
a befűzésnél, a kötésnél viszont minden alkalommal felnőtt segít, hogy az
estleges baleseteket / boka ficam / megelőzzük. A görkorcsolyához térdvédők és
tenyérvédők állnak rendelkezésre.
Néptánc
Célunk
Ø Megismertetni a magyar / jászsági / népi játékkincs egy – egy szép változatát és megszerettetni a népzenét, néptáncot.
Feladatunk
Ø
A magyar népi
dalosjátékok / azon belül a jászság / hagyományainak ápolásával, a tánc sorén a
ritmusképesség, téri tájékozódó képesség és mozgáskultúra fejlesztése.
Néptáncot hetente egy alkalommal szervezünk -
délutánonként, 30 percben, 5-6-7 éves gyermekeink számára, 16-20 fős
csoportban. Ez a mozgástevékenység igen összetett nevelési lehetőséget kínál,
így a gyermek fejlesztéséhez igen alkalmas, és népszerű eszköz.
Zenei anyagunkat
népi, gyermekdalos játékok és mondókák képezik. Munkánk során felhasználjuk
a régi és új gyűjtésű népzenei hangkazettákat.
Az itt táncoló gyerekek az óvodai évek után
bekapcsolódhatnak a városunkban működő Jászság
Népi Együttes utánpótlás csoportjába - Barkóca, vagy Árendás gyermekcsoport aktív részeseivé válva a Jászság
kultúrájának.
Foglalkozási
blokkunk felépítése:
Ritmusérzék és hallásfejlesztő gyakorlatok, / népi mondókák, egyszerű pentaton gyermekdalok /.
Ø
Lépésformák, egyszerű
koreográfiai elemek, /szerepcserés -, páros és kapus játékok /.
Ø
Daltanulás, dalos
játékok.
Ø
Zenehallgatás - magyar
népdalok, ének, furulya.
Ø
Folyamatos tánc –
„Táncház”- népzenére, improvizáció.
Lehetőség szerint minél több alkalmat adunk a szülőknek, hogy bekapcsolódhassanak, betekintést nyerhessenek mozgásos programunkba. Tapasztalatunk, hogy a szülők örömmel együttműködnek velük a közösen szervezett programokban.
Labdajátékok
Célunk
Ø
Motoros képesség
fejlesztése a labdagyakorlatok felhasználásával.
Feladatunk
Ø
Sokoldalú
labdahasználat megismertetése.
Ø
Labdakezelési
technikák elsajátítása a fokozatosság, egymásra épültség elvének betartásával.
Mivel a labda az
egészen kicsi gyermeknek is kedves
játékszere, ezért igyekszünk sokoldalúbban megismertetni használatát. A
labdajátékok tudatos alkalmazásával növeljük a kondicionális képességek
szintjét. Ügyelünk a labdák minőségére is hiszen puha, lapos labdákkal a
feladat elvégzése nem jelent sikert, kedvét szegheti a gyerekeknek.
Célunk
Ø
A gyermekek tanuljanak
meg kerékpározni.
Ø
Szívesen és örömmel
kerékpározzanak szabadon és szervezett formában is.
Feladatunk
Ø
Fizikai állóképesség
fejlesztése, egyensúly ellenálló és teherbíró képesség fejlesztése.
Ø
Óvodánkhoz közeli,
kerékpártúrák alkalmával a tágabb környezet megismerése, a helyes közlekedési
szabályok betartása.
Óvodánk udvarában – KRESZ parkunkban - lehetőséget biztosítunk különböző méretű kerékpárok használatára. Gyermekeinknek, heti rendszerességgel szervezzük meg a kerékpározást. A biztosan kerékpározó érdeklődő gyermekek vesznek részt a tevékenységben. Két felnőtt kíséretével szervezzük meg a túrákat a közvetlen környezetünkbe. Összekapcsoljuk a mikrocsoportos megfigyeléssel megismeréssel, felfedezéssel.
FIT - BALL
Célunk
Ø Az esetleges tartáshibák megelőzése, korrekciója.
Ø A gyermekek mozgásigényének, játékos formában történő kielégítése.
Feladatunk
Ø Az állóképesség egyéni optimális szintű fejlesztése.
Ø
Speciális gyakorlatokkal a koordinációs
képességek egyensúly, térérzékelés, kinesztétikus ritmusérzék fejlesztése.
A biztonságos, prevenciós edzésforma beépítése a mindennapi
életbe. A dinamikus, vidám minden kondicionális és koordinációs képességet
egyaránt hatékonyan fejlesztő edzésrendszer, melynek eszköze a speciálisan a
célok megvalósítására kifejlesztett gimnasztikai labda a FIT-BALL.
A zenés, ritmikus, könnyed ismétlődő mozgás, amely a labda
közvetítésével jön létre, egyénivé teszi a mozgás által létrejött fizikai
terhelés minőségét.
A zene és a mozgás kölcsönhatása folyamán kialakul lelki
élmény, segít a nehézségek leküzdésében.
Nagyok zenés tornája
Célunk
Ø
A nagy- és
finommotoros mozgáskoordináció alakítása, a 6-7 éves gyermekek mozgásigényének
kielégítése.
Ø
A kondicionáló és koordinációs képességek
megfelelő összhangban történő fejlesztése.
Feladatunk
A tornába a 6-7 éves gyermekek vesznek részt. Heti rendszerességgel tornateremben tornázunk. Nagy hangsúlyt fektetünk a tornagyakorlatokra, amelyek alkalmazásával jól fejleszthető az egyensúlyozó apparátus, mozgástechnika, helyes testtartás. Kiemelt szerepet kapnak a mozgásos játékok, labdajátékok, futó – ugrógyakorlatok. A 6-7 éveseknél előtérbe kerül a finommotorika fejlesztése. Ezt szolgálja a kéziszerek változatos alkalmazása.
A zenés tornát egyszerű zenei anyagra és könnyen végezhető
gyakorlatsorok utánzására alapozzuk.
A fejlődés várható jellemzői
*
Szeretik a mozgást,
mozgásos játékokat, mozgásigényük, életvitelük részévé válik.
*
Testsémájuk kialakul.
*
Szabályokat betartják,
és kitartóak a különböző versenyjátékokban.
*
Ismerik az irányokat,
tudnak térben tájékozódni.
*
A gimnasztikai
gyakorlatokat pontosan, szép kivitelezéssel, esztétikusan végzik.
*
Tudnak természetes
járással irányváltoztatással, csigavonalban, nyolcas vonalban járni. Ismerik a
lábujjon, sarkon, külső lábélen járást.
*
Képesek változó
ütemben, gyors futással állórajtból irányváltoztatással futni.
*
Tudnak helyben,
illetve járás-futás közben irányváltoztatással futni.
*
Tudnak természetes
járással irányváltoztatással labdát vezetni.
*
Pontos dobóállásból
kétkezes alsó és felsődobással célba dobnak.
*
A távol és a
magasugrást néhány lépés nekifutással, a mélyugrást szerről végzik.
*
Képesek a
gurulóátfordulás pontos, szabályos végrehajtására, nekifutásból is.
5.
TEVÉKENYSÉGFORMÁK
5.1.
Művészeti
értékek közvetítése, komplex esztétikai nevelés
5.1.1. Rajozás, mintázás, kézi munka
Célunk
Ø A gyermeki fantázia és esztétikai érzék életkori
sajátosságainak megfelelő kibontakoztatása.
Ø A természet szépségéből fakadóan a gyermekek tér -, forma
-, szín képzetének gazdagítása, a szép iránti nyitottság, igényesség,
esztétikai érzékenység alakítása. A vizuális észlelés, emlékezet, képzelet,
gondolkodás pontosabbá tétele.
Feladatunk
Ø Az alkotótevékenység feltételeinek megteremtése, az
önkifejezés lehetőségének biztosítása.
Ø A 3-7 éves gyermekek számára, vizuális tevékenységek
alkalmazásával képi-, plasztikai-, komponáló-, térbeli tájékozódó képesség
alakítása, a kreatív magatartás kibontakoztatása.
Ø A tevékenységekhez pozitív érzelmi viszony kialakítása.
A gyermekek napi
rendszerességgel folyamatosan, szabadon választhatják a rajzolást,
mintázást, kézi munkát, mint speciális
játékformát. Tevékenységüket figyelemmel kísérjük, szükség szerint
segítjük, irányítjuk. Fontosnak tartjuk a
megfelelő, nyugodt hely biztosítását az alkotó - alakító tevékenységhez,
ahol a nap folyamán bármikor, bárki szabad választás alapján ábrázoló
tevékenységet kezdhet. Biztosítjuk a
megfelelő minőségű eszközöket, festéshez, rajzoláshoz, mintázáshoz, barkácsoláshoz,
ragasztáshoz. Ezek közül a gyermekek szabadon választhatnak a különböző témák
kifejezése során. Az eszközök praktikus, könnyen elérhető esztétikus
elhelyezésével ösztönzően hatunk a gyermekre. Igyekszünk olyan helyet találni a
csoportban, amely az ablak közelében van, de szabad / szőnyegmentes / terület
áll a gyermekek rendelkezésére, hogy a használati eszközöket a mosdóba kivigyék
és elmossák. A munkavégzéshez mindenkor biztosítjuk a kötény használatát, amely
lemosható és megvédi a gyermekek ruháját. A csoportszobában helyet és
lehetőséget biztosítunk arra, –„mini galéria” létrehozásával – hogy, elkészült
munkáik mások számára is megtekinthetőek legyenek.
A 3-4 éves
gyermekekkel a beszoktatási időtől kezdve gyakran építünk színes elemekből,
különböző méretű és alakú formákból. Miközben finommotoros mozgásuk fejlődik,
új szavak, kifejezések is beépülnek szókincsükbe. Az építő -, ábrázoló -,
alakító tevékenységekkel segítjük a gyermekek téri-, formai, és színképzetének
kialakítását, gazdagodását. Megismertetjük az alapszíneket. Megtanítjuk az
eszközök használatát / festék, ecset, gyurma, olló / és megismertetjük azok
alkalmazási lehetőségeit. A változatos technikák alkalmazása során az eszközök
használatának pontos gyakorlására, a szokások és szabályok rögzítésére sok lehetőséget
biztosítunk. Kezdeti próbálkozásaikat, firkáikat komolyan vesszük /
beszélgetünk róla, kitűzzük munkáikat a falra /. A „firkákból” kilépő
gyermekeket engedjük szabadon próbálkozni és ötletekkel, egyénileg segítjük. A
képalakítást a festéssel, ragasztással, rajzolással, agyagozással, különböző
nyomatokkal egyéni és kollektív munkák során fejlesztjük.
A 4-5 éves
korosztálynál a kreativitás továbbra is beépül a gyermekek játékába. A
képalakítás kibontakozását az élményekhez kapcsolódó témákkal egészítjük ki /
kirándulások, mesék, változatos élmények, ünnepek, karácsony, farsang /.
Megjelenik a szándékos és felismerhető emberábrázolás, valamint egyszerű
tárgyak, fák, virágok rajza, festése, ragasztása. Barkácsolással, díszítő
munkával, kézimunkával gazdagítjuk a kifejezési lehetőségeket. Alkalmat adunk a
mintázásra, gyurmázásra, aplikációra különböző anyagokból. Az alakító tevékenységet
különböző eszközökkel bővítjük / különböző vastagságú ceruzákkal, filcekkel,
ecsetekkel, textillel, természetes anyagokkal /. Ösztönözzük az apró,
esztétikus, a játékot kiegészítő kellékek, tárgyak elkészítését.
Színismeretüket bővítjük a kevert, másodlagos színek megismertetésével /
narancs, barna, lila /.
Az 5-6-7 éveseket
ösztönözzük, hogy alkotásaikban a saját élményen alapuló cselekmények, versek,
mesék, kirándulások, az ünnepek aktualitása is jelenjen meg. A fejlődés a
részletek pontos, aprólékos, tervszerű készítésében figyelhető meg. Változatos
élményeik hatására már felismerhetően ábrázolnak eseményeket, mozgást és teret,
mindezt emlékezet után, természet után és fantáziából. Barkácsoláshoz,
mintázáshoz, díszítőmunkához változatos anyagokat kínálunk, segítjük a játékok,
bábok, kellékek a közös kompozíciók elkészítését. A munkához szükséges anyagok
gyűjtése a gyermekekkel közösen a családok segítségével történik. Az ünnepekhez
kapcsolódóan a készülődésbe bevonjuk a gyermekeket. El kívánjuk érni, hogy
alkotásaikról összefüggően tudjanak beszélni, tartsák tiszteletben egymás
munkáját. Megismertetjük a már ismert színek árnyalatait - sötét, világos
tónusok - megtanítjuk azokat keverni.
Mozgáscentrikus programunk keretében a kirándulások,
versenyek, udvari és egyéb mozgásos játékok élménye az ábrázolás témaköreit is
bővíti, színesíti. Udvarunk kedvező adottságainak
kihasználásával a manuális tevékenységek alkalmazását az udvaron is szorgalmazzuk.
A fedett részen tábla- és aszfaltrajzolásra adunk lehetőséget. Gyermekméretű
mozgatható kerti bútorainkon a rajzolást, mintázást, fűzést, hajtogatást,
fonást gyakorolhatják. Változatos és nagyszámú növényeink alkalmat adnak az
évszakok változásainak folyamatos megfigyelésére, feldolgozására.
A vonalpárbeszédek, képi megfogalmazások plasztikai munkák,
dísztő motívumok, kézi munka, barkácsolás mind - mind a fantázia az emlékezet
fejlesztését szolgálják, segítik az esztétikum iránti fogékonyság kialakulását.
Erősítik gyermekeink pozitív viszonyait a természet szépségei, a környezetük és
a műalkotások iránt, megadva számukra az önkifejezés lehetőségét, élményét. Törekszünk
arra, hogy gyermekeink egyéni alkotásokat készítsenek, kerüljük az olyan helyzeteket, hogy azonos „művek” készüljenek.
Felhívjuk a szülők figyelmét is, hogy gyermekük munkáját csak önmagukhoz és ne
a társéhoz hasonlítsák. A tér- forma-, szín ismereteket komplex módon építjük
más tevékenységekbe. A megfigyelés tárgya az ismeretanyag természetétől függően
mozgás, természetismeret, matematika, irodalom, zene felhasználásával történik.
Elősegítjük a természet színeire, formáira való rácsodálkozást, a szépség
iránti vonzódás kialakulását a művészi rajzok festmények, szobrok, épületek, a
népi alkotások nézegetésével. Ezekhez kihasználjuk a város adta lehetőségeket
/állandó, és időszakos kiállítások megtekintésével, múzeumlátogatásokkal /. E
munkát segíti „művész” óvónőnk is,
aki a városi Berény Műhely vezetője. Több óvodásunk tagja a városi tehetséggondozó csoportnak, akik heti
rendszerességgel, „alkotó műhelyben”
ismerkednek az alkotás apróbb részleteivel. Folyamatosan figyeljük a pályázati lehetőségeket, és részt veszünk azokon.
Gyermekeink közül gyakran kerülnek ki díjazottak. A tanév során készült
legsikeresebb munkákat az évente megrendezésre kerülő rajzkiállításon mutatjuk
be.
A fejlődés
várható jellemzői
*
A gyermekek az építő
jellegű tevékenységek során kreatívan használják az építőelemeket a
csoportszoba berendezési tárgyait, a belső teret ötleteik, terveik megvalósításához.
*
Ismerik a térbeli és
síkbeli irányokat, azok szóbeli kifejezéseit. Szókincsükben aktívan használják
ezeket / jobbra, balra, fenn, lenn /.
*
Képesek a plasztikus
ábrázolás technikáinak változatos alkalmazására – nyújtás, sodrás, gömbölyítés,
lapítás, díszítő eljárások – ember, állat, növény, különböző tárgyformák létrehozására.
*
Az óvodai ábrázolás
eszközeinek változatos felhasználásával megjelenítik a síkban a teret,
élményeiket, mesealakokat, a már megismert technikák kreatív alkalmazásával.
*
Ismerik az alap és
kevert színeket, megkülönböztetik a sötét és világos színárnyalatokat.
5.1.2. Vers,
mese
Célunk
Ø A gyermekek érzelmi, etikai fejlődésének biztosítása, a
pozitív személyiségjegyek megalapozása.
Ø Érthető, kifejező, hatásos és meggyőző beszédkézség
kialakítása.
Feladatunk
Ø Az irodalmi anyag kiválasztásánál a körültekintő,
átgondolt, igényes összeállításra törekvés.
Ø A vers - mese, dramatikus játék útján a gyermekek nyelvi
képességeinek fejlesztése kiegészítve a báb személyiségfejlesztő hatásával.
Ø Az alapvető helyes viselkedési szabályok elsajátíttatása,
szokássá alakítása.
Csoportjainkban a gyermekek számára elérhető helyen találhatók
a könyvek, bábok, bábparaván, valamint azok az eszközök, melyek az irodalmi
élmény feldolgozását segítik elő. A vers - mese spontán, vagy szervezett
formában jelenik meg mindennapjainkban. Mind
a kezdeményezést, mind pedig az elalvás előtti mesét szükségesnek tarjuk. A
vers - mese naponta beépül napirendünkbe, megfelelő helyet, időt biztosítva
annak. A mese figyelmes végighallgatására fokozatosan szoktatjuk rá a
gyermekeket. Óvónőink a vers - mese tevékenységek folyamán fejből mesélnek,
verselnek / kivételt képez a folytatásos történetek mesélése /. A mondókák,
versek megtanulása után ösztönözzük az egyéni verselést. Az elbeszélések hallgatását
követően, néhány jelképes kellékkel motiváljuk a gyermekeket a mesék önálló
elmondására, dramatizálásra, bábozásra, új mesék kitalálására. A bábjátékban, dramatikus játékban a
gyermekek kibontakoztathatják a szabad önkifejezésüket. A dramatikus játék
során lehetőséget adunk a társalgási kedv fokozására, önálló beszédre, különböző
mozgásokra. A szerepvállalásnál segítünk, hogy fejlettségüknek megfelelően,
sikerélménnyel végződően vegyenek részt a játékban. Egyszerű síkbábokkal,
fakanál-, ujj- és kesztyűbábokkal biztosítjuk a bábozás lehetőségét. Az
improvizálások, élmények eljátszásán keresztül juttatjuk el gyermekeinket az
ismert mesék megjelenítéséig.
Az egész évi anyag kiválasztásánál törekszünk arra, hogy
anyagunk tartalmát tekintve az évszak hangulatát kifejező, az ünnepek
köszöntését szolgáló, állatokról szóló, tréfás, humoros hangulatú,
tündérvilágot megjelenítő, a mai életet ábrázoló, aktualitásnak megfelelő
legyen. Témaválasztásunk gerincét a magyar népmese kincse adja.
3-4 éves korban
Ø
Mondókák, simogatók,
hintáztatók.
Ø
Rövid versek
természetről, állatokról.
Ø
Rövid mesék,
láncmesék.
A mesék
cselekménye egyszerű, érthető, teli ritmikus ismétlődéssekkel. A versek
elsősorban népi mondókákból, állatokról szóló zenei hatású anyagokból állnak.
4-5 éves korban
Ø
Többversszakos
mondókák.
Ø
Ismétlésekkel,
refrénekkel gazdagított vidám versek.
Ø
Állatokról szóló
népmesék, műmesék.
A mese
lehet többfázisos szerkezetű állat és népmese. A versek között megtalálhatók a
humoros népi mondókák, csúfolók, kiolvasók és a mai magyar költők versei is.
6-7 éves korban
Ø
Mondókák, kiolvasók,
kiszámolók, felelgetők, csúfolók.
Ø
Találós kérdések.
Ø
Többversszakos versek,
állatokról, családról.
Ø
Bonyolultabb tréfás
állat és tündérmesék, műmesék, folytatásos mesék.
Az
állatmeséken és a cselekményesebb népmeséken túl beépülnek a klasszikus
tündérmesék a tréfás műmesék és folytatásos mesék. A versanyag az évszakhoz,
néphagyományokhoz a gyermekek élményeihez, hangulatához igazodik.
5.1.3.
Kommunikáció
Célunk
Ø
A helyes és szép
beszéddel a gyermekek érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődésének segítése, előkészítése
irodalmi élmények befogadására.
Ø
A tiszta, érthető
beszéd, az aktív szókincs alakítása.
Feladatunk
Ø
Derűs, nyugodt légkör
biztosításával a gyermekek beszédkedvének fokozása, a gyermekek nyelvi
képességének fejlesztése a anyanyelvi játékokkal és a felhasznált irodalmi
anyag igényes összeállítása.
A
beszédképesség fejlesztését jó óvodai
légkörben, közvetlenül alakuló felnőtt - gyermek, gyermek - gyermek
kapcsolatban alakítjuk ki a nap folyamán, minden tevékenységet átszőve. A
gyermekek beszédét, kérdését, megfigyelését, véleményét, élményét érdeklődéssel
fogadjuk, reagálunk rá. Minél több
alkalmat adunk az élményszerzésre. A fejlesztést a beszédhelyzetek
teremtésével, beszélőkedv fokozásával, anyanyelvi játékokkal valósítjuk meg. Különböző beszédhelyzeteket teremtünk,
melyek életkortól és nyelvi fejlettségtől, érdeklődéstől függőek. A gyermekek
szókincsét, beszédkézségét életkoruknak megfelelő új szavakkal gazdagítjuk.
Beszédfejlesztésünk kiterjed a kommunikációs képesség fejlesztésére, melyet
különböző anyanyelvi játékokkal gyakoroltatunk / pl. bemutatkozás, megszólítás,
köszönés, mese befejezése-, kitalálása /. A nyelvi kifejezőképességet különböző
hangutánzásokkal, az érzelmi állapot változását hanglejtésekkel, hangszín és
beszéd gyorsaság változtatásával fejlesztjük.
Hangsúlyt fektetünk a nyelvtanilag hibátlan
helyes ejtésre, artikulációra, érthető, színes, szemléletes nyelvi
fordulatokban gazdag, példaadó beszédre.
Intézményünk logopédusa évente szűrést végez és a beszédhibás gyermekek részére
fejlesztő foglalkozásokat tart. Munkáját mi is kiegészítjük célzott nyelvi
játékokkal.
Fejlődés
várható jellemzői
*
Várják, kérik a
mesemondást, maguk is segítenek a mesehallgatás feltételeinek megteremtésében.
*
Beszédkézségük,
beszédkedvül szókincsük erősödik.
*
Beszédfigyelmük
kialakul.
*
Képesek önállóan mesemondásra,
megkezdett mese, történet folytatására.
*
Dramatizáláshoz
bábozáshoz szükséges eszközöket önállóan használják, a szerepeket maguk között
felosztják.
*
Kialakul igényük a
könyv tisztelete iránt, azokat a napi élet részeként használják, forgatják.
5.1.4.
Ének - zene,
énekes játékok
Célunk
Ø A gyermekek zenei érdeklődésének felkeltése, zenei
ízlésének és fogékonyságának formálása.
Ø A közös éneklés, közös játszás örömének megéreztetésével,
érzelmek gazdagítása.
Ø A gyermekek minél több zenei élményhez juttatása, zenei
anyanyelvük alapozása.
Feladatunk
Ø
Életkornak és az adott
csoport fejlettségének megfelelő, igényes zenei anyag válogatása a 3-6-7 éves
korban tervezhető jellegzetes tartalmak biztosítása, hallás és ritmusérzék
fejlesztés során.
Ø
Mondókákkal,
gyermekdalokkal és a zenei képességfejlesztő játékokkal a gyermekek nyelvi
képességeinek fejlesztése.
Ø
Életkornak és az adott
csoport képességszintjének megfelelő igényes zenei anyag válogatása.
Zenei
nevelésünk során a gyermekeket mondókákkal, énekes játékokkal, magyar népzenei
sajátosságokra épülő komponált gyermekdalokkal ismertetjük meg, melyek zenei
anyanyelvünk művészi értékei.
A
gyermekeknél nagyon fontos a személyes,
bensőséges kontaktus a felnőttel, aki ölbe veszi és játszik vele / arcával,
kezével, tenyerével, tapsoltatja, lovagoltatja, altatja /. Ezért olyan
játékokat / arc, kéz, ujj, lovagoltató / ismertetünk meg velük, amelyet a
felnőttel közösen játszhatnak. A kicsikkel 4-5 hangból álló olyan énekes
játékokat ismerkedünk meg, amelyek játéka álló helyzetben, játékos
mozdulatokkal eljátszható. Az ünnepek köszöntésére egy - két komponált
gyermekdalt tanítunk meg mindössze.
A 4-5 éves gyermekekkel is játszunk még
ölbeli játékokat, tanítunk velük mondókákat. Ők már képesek hangulatosabb
mozgásokkal /guggolás, taps, visszafordulás, páros körben járás / bővülő énekes
játékok játszására. Változatos sorformákat alkalmazunk, csigavonal,
szerepcserére épülő játékokat, amelyekkel mozgásuk is jól fejleszthető. A
nyolcad, negyed ritmusképén túl, megjelenik a szinkópa is. Számukra olyan
alkalmi dalokat választunk, melyben a zene jellegét, humorát testtartással,
arckifejezéssel, mozdulatokkal tudják kísérni, így a gyermekek számára a zenét
közvetlenebbé tesszük.
Az 5-6-7 éves gyermekek szívesen
„anyáskodnak” a kisebbekkel. Ezt kihasználva, vegyes életkorú csoportban a
nagyok is játszanak a kicsikkel ölbeli játékokat nem csak mi. Ezek egyik játékos
lehetősége a kiolvasók.
A
zenehallgatáshoz, olyan zenei anyagot gyűjtünk, amit mi óvónők elő tudunk adni.
Énekelünk,
furulyázunk magyar népdalokat, rokon és más népek dalait, altató dalokat.
A 3-4 éves gyermekekkel 6-8 mondókát, ölbeli
játékot és 10-15 énekes játékot ismertetünk meg. A rövid mondókák, dalok 2/4-es üteműek, amelyekben
negyed és páros nyolcad ritmusok vannak. E kor legjellegzetesebb játéka az
ölbeli játék. A gyermekek a jóízű játékok közben közvetve szerzik meg a zenei
készségeket és ismerik meg az alapfogalmakat. A halk és hangos különbségét
mindig egymáshoz viszonyítva, hallható módon, beszéden, mondókán, dalon
keresztül éreztetjük meg, a sokszori ismétlés útján. Megfigyeltetjük a csendet,
a környezet hangjait és a hangszerek / hegedű, furulya, metallofon, gitár /
hangszínét, a zörejeket, ismétlődő mozdulatokkal, / ütögetés, karlengetés,
tapsolás / játékosan éreztetjük meg velük az egyenletes lüktetést. Sokat
énekelünk a gyermekek között. Énekelve hívogatjuk a közös játékba, tevékenységbe,
énekelve köszönünk, nevüket, jelüket énekeljük, biztosítjuk számukra a
mindennapi zenei élményt.
A 4-5 éves gyermekekkel ismételgetjük a
már korábban tanult dalokat, mondókákat. E mellet megismertetünk velük 4-5 új mondókát, 4-8 motívumból álló énekes
játékot, műdalt és 12-15 új gyermekdalt. A gyerekek értelmi és fizikai
adottságainak megfelelő rövid, kis hangterjedelmű dalokat énekelünk.
Bonyolultabb változatos térformájú körjátékokat, pl. szerepcserés, párválasztó,
sorgyarapító játékokat választunk. A közös ének - zenei tevékenység során
alkalmat biztosítunk az egyéni éneklésre is. A pontos tiszta énekléshez sok gyakorlás,
rendszeres szoktatás, egyéni fejlesztés szükséges. Énekelünk kisebb
csoportokban, egyénileg halkan és hangosabban, magasabban és mélyebben. Éneklés
közben mutatjuk az ének dallamvonalát. Változatos szövegekkel és
ritmusmotívumokkal játszunk kérdés - felelet játékot. Megéreztetjük az
egyenletes lüktetést, motívumok hangsúlyát, a mondókák, dalok ritmusát. A dalok
a mondókák éneklése, mondogatása közben először tapssal vagy egyszerű mozdulatokkal
emeljük ki a ritmust. Ritmusérzék fejlesztése érdekében megismertetjük többféle
ritmuseszközzel / csengőbot, dob, cintányér, ritmusbot stb. / a gyermekeket. A
ritmus hangszerekkel zenekart alakítunk, mellyel kísérjük a közös mondókázást,
éneklést. A zenei élmény biztosítása mindennapos lehetőség óvodánkban.
Az 5-6-7 éves gyermekekkel megismertetünk még
6-7 új mondókát, 15-18 új énekes játékot és 3-4 alkalomhoz illő műdalt. A
tanult mondókákhoz, gyermekjátékokhoz eszközöket készítünk, melyeket a
zenepolcon helyezünk el. Ezek szimbólumok, melyek emlékeztetnek a tanult
dalokra, és lehetőséget adnak az ismétlésre, az élmények felelevenítésére. A
választott dalokban már szinkópa is és a szünet is előfordul. A nagyoknak már
bonyolultabb párcserés, kapus, hidas, sorgyarapító- fogyó játékokat tervezünk,
amit e korosztály néptánc anyagának is tekintünk.
Az énekes játékok mozgásanyagát egyszerű
táncos lépésekkel variálva tovább gazdagítjuk.
Zenei élményben gazdag környezettel motiváljuk gyermekeinket az egyéni
énekelgetésre. A nagyoknál az egyenletes lüktetést és a ritmus hangsúlyozását
egymáshoz hasonlítva, egymástól megkülönböztetve és összekapcsolva figyeltetjük
meg, pl. a hallásfejlesztést segítő fogalom párokat a halkabb - hangosabb
éneklést összekapcsoljuk a tempó változtatásával, vagy dallambújtatással.
Megkülönböztetjük az egyenletes lüktetést és a dalok ritmusát. Különböző
mozgásokkal kísért formaérzék fejlesztő játékokkal megéreztetjük a motívumok
hosszát / visszhangjáték, kérdezz - felelek játék /. Ügyesebb 5-6-7 éves
gyermekekkel próbálunk egy képről, képsorról énekelve beszélni. Ezzel a
gyermekek alkotókészségének adunk lehetőséget egy - egy zenei feladat
többféleképpen való megvalósításához.
A tevékenység szervezeti kereteinek biztosítása
Zenei
nevelésünket kötetlen, valamint kötött
formában valósítjuk meg. A zenei képességfejlesztő játékokat kötetlen jelleggel
mikrocsoportos formában szervezzük meg. Így az egyéni képességeket
figyelembe véve eredményesen tudjuk fejleszteni a gyermekeket. Kötött jelleggel
szervezzük az énekes játékokat. Ezt úgy igyekszünk biztosítani, hogy semmi se
szakítsa meg az önfeledt, élményteli játékot. A zenehallgatást különböző
tevékenységekhez kapcsoljuk.
A fejlődés
várható jellemzői
* Kialakul a belső motiváció az éneklésre, zenélésre.
* Csoportosan és egyénileg, önállóan
indítással, tisztán, helyes kezdőmagasságban és tempóban énekelnek.
* Képesek a dallam és ritmusmotívum egyéni visszajelzésére.
* Tudják térben mutatni az ismert dallamokat (lassú
tempóban), motívumok dallamvonalával.
* Képességeikhez mérten tisztán, megfelelő hangmagasságban,
tempótartással énekelnek.
*
Felismernek sokféle
zörejt és zenei hangot, (egymás hangjának felismerése, zaj iránya, távolsága).
*
Végig tudnak hallgatni hosszabb énekelt,
hangszeren előadott dalt figyelmesen, érdeklődő élvezettel.
*
Megkülönbözteti a
gyors és lassú tempót.
*
Képes esztétikus,
együtemű mozgásra változatos térforma kialakítására, játékos táncmozdulatokra.
*
A dalokhoz
alkalmazkodva használják a dobot, háromszöget, cintányért.
*
Zenére történő
mozgásuk összerendezett, esztétikus.
5.2. A külső
világ tevékeny megismerése
5.2.1.
Természeti, tárgyi környezet megismerése
Célunk
Ø
A közvetlen és tágabb
környezet felfedezése során a gyermekek pozitív érzelmi viszonyainak
kialakítása a természeti - emberi - tárgyi világ értékei iránt.
Ø
A természet
szeretetére nevelés, természet közeli élettel való megismertetés.
Ø
A természet
egyensúlyának fenntartása, a környezetvédelem globális szemléletének megalapozása.
Ø
Természetes
környezetben történő megfigyeltetés által az összefüggések, változások megértése.
Feladatunk
Ø
A helyi
sajátosságainkat figyelembe véve, minél több mozgásos érzékszervi tapasztalatok
gyűjtése az őket körülvevő természeti és társadalmi környezetről.
Ø
Szerepek, magatartási
módok megtanítása, viselkedési stratégiák kialakítása és gyakoroltatása.
Ø
Érdeklődés felkeltése
a természetes és mesterséges környezet iránt, a természetvédelmi szemlélet
kialakításának megalapozása.
Ø
A gyalogos közlekedés
során a helyes közlekedési szabályok gyakoroltatása, elsajátítatása.
A külső
világ tevékeny megismertetését az évszakok
folyamatos változásaihoz kapcsoljuk. Közvetlen környezetünkből kiindulva,
tevékenységek által ismertetjük meg a táguló világot a természeti - tárgyi és
társadalmi környezet összefüggéseit.
Tágas,
világos csoportszobáinkban sok virág, akvárium található, ezeknek gondozásába
bevonjuk a gyermekeket is. Minden csoportszobánkban található élősarok, ahol a közösen gyűjtött,
évszaknak megfelelő, „kincsek”
találhatók. Minden évszakban a rá jellemző jegyekkel, színekkel „öltöztetjük” fel a természetsarkokat.
Itt csíráztatunk, hajtatunk. megfigyeljük a növekedés szakaszait.
A
konyhakertünkben megtermelt zöldségféléket vitamin
napokon hasznosítjuk. Évente több alkalommal szervezünk sétákat a közeli
„gazdaságokba”, tanyákra, ahol megfigyeltetjük a növényeket és a ház körül élő
állatokat. Udvarunk jó lehetőséget biztosít a kisebb állatok, rovarok, bogarak
megfigyeltetésére. Helyi lehetőségünket kihasználva rendszeresen látogatjuk az
Állat - és Növénykertet, ahol óvodánknak örökbefogadott állata van.
A
gyermekek természeti - és tárgyi környezetről nyert ismereteit, a csoportokban
található ismeretterjesztő könyvek és
lexikonok biztosításával bővítjük. A gyermekek által gyűjtött képekből, -
különböző témakörökben - albumokat készítünk az ismeretek rögzítése, rendezése
céljából.
Megismertetjük
az anyagok fizikai tulajdonságait. Játékos módon lehetőséget adunk
tapasztalatszerzésre, az anyagok halmazállapot változásairól, súlyáról, egyéb
tulajdonságairól. Az időjárás és a természet változásainak folyamatos
megfigyeltetésével az ok - okozati összefüggések megláttatására törekszünk.
Beszélgetünk
az idő múlásáról az évszakok és a napszakok változásairól.
Az
érdeklődő gyerekekkel, földgömb segítségével ismertetjük meg a különböző
földrészeket, óceánokat, tengereket.
Társadalmi
környezetünk megismertetése céljából - a szülők segítségét igénybe véve -
ellátogatunk olyan intézményekbe, ahol a felnőttek munkáját figyeltetjük meg
/Tűzoltóság, Mentőállomás, Posta, Rendőrség, Vasútállomás, Pékség /.
Látogatásokat szervezünk a városunkban található közművelődési intézményekbe,
iskolákba.
Gyakoroltatjuk
a gyalogos közlekedés szabályait, forgalomban figyeltetjük meg a személy - és
teherszállító járműveket, a helyi közlekedés jellegzetességeit. Az utazások
során megalapozzuk a helyes viselkedési szokásokat, megtanítjuk gyermekeinket
tájékozódni a világban.
A
természet - és környezetünk megismertetéséhez a tapasztalatokat helyszíni,
természetes környezetben biztosítjuk. E munkánk során is együttműködünk a
családokkal, igyekszünk elérni, hogy a gyermekek vigyék haza az óvodában
kialakított környezetbarát viselkedést. Tudatosítjuk, hogy az ember felelős a
természetért, és ha nem vigyáz rá tönkre is teheti.
A
gyermekek fejlesztése minden korosztályban mikrocsoportban történik élmény - és
tapasztalatszerző megfigyelések, séták alkalmával. Az élmények egyeztetésére a
beszélgető percekben a gyűjtemények rendezgetése közben nyílik lehetőség.
Erdei
óvoda jellegű programunknak Öregerdő, a Margit sziget, ad helyet, melyeket a
gyermekek életkorától függően veszünk igénybe fél napra, vagy esetleg több
napra is.
Célunk,
hogy gyermekeinkben megalapozzuk a természet szeretetét, a természet szépségének
biztonságának védelmét.
A
fejlődés várható jellemzői
*
A gyermekek
bekapcsolódnak a környezeti tevékenységekbe.
*
Megtudják
különböztetni az évszakokat, ismerik azok jellemzőit, a napszakokat.
*
Ismerik az időjárás és
öltözködés változtatásainak és a növények fejlődésének összefüggéseit.
*
Tudjanak megnevezni
néhány háziállatot, madarat, bogarat, vadállatot, azokat élőhelyük szerint
csoportosítva.
*
Közeli és távolabbi
környezetükben a már elsajátított viselkedési normákat betartva cselekednek.
*
Ismerik teljes nevüket
családtagjaik nevét, szüleik foglalkozását, tudják hol laknak.
*
Gyakoriságot
szerezzenek az elemi közlekedési szabályok betartásában, tudják, ismerik néhány
vízi légi szárazföldi közlekedési eszközt.
*
Kialakul igényük az
esztétikus természeti környezet megóvására.
5.2.2.
A környezet mennyiségi és formai összefüggései
Célunk
Ø
A gyermeket körülvevő
világ mennyiségi, kiterjedésbeli összefüggéseinek felfedeztetése, megtapasztaltatása.
Feladatunk
Ø
A gyermekek
matematikai érdeklődésének felkeltése az elemi ok - okozati összefüggések
felismertetése.
Ø
A mennyiségi fogalmak,
matematikai tapasztalatok szerzésével a matematikai fogalmak kialakítása.
Ø
A matematikához való
pozitív viszony kialakítása a gyermekek érdeklődésének felkeltése a felfedezés,
problémamegoldás, tudás örömének megéreztetése.
Ø
A megismerő képességek
cselekvés során történő fejlesztések: érzékelés, észlelés / térérzékelés téri
viszonyok / megismertetése, verbális és mechanikus emlékezet fejlesztés játékos
formában.
Matematikai
nevelésünk hozzájárul a gyermekek külvilágáról szerzett tapasztalatainak
feldolgozásához. Figyelembe vesszük, hogy
a matematikai tapasztalatszerzés természetes környezetben a legeredményesebb.
Megfigyeléseink alkalmával észrevetetjük, hogy a tárgyak, személyek, halmazok
összehasonlíthatók, szétválogathatók tulajdonságaik szerint. Sorba rendezést végzünk
mennyiségi tulajdonságok, illetve felismert szabályok szerint. Mérési, összemérési
feladatokat végzünk különböző egységekkel. Tapasztalatokat szereztetünk a
geometria köréből, / pl. építés különböző anyagokból, homok, gyurma, hó /
síkbeli alkotásokkal segítjük a geometriai formák felismertetését. A térben és
a síkban való tájékozódást, valamint a tárgyak megkülönböztetését különféle
tevékenységekkel / pl. mozgás tükör előtt, építkezés, mozgásos játékok /
fejlesztjük.
Tapasztalatunk szerint az óvodáskor fejlődésbeli egyenetlensége és a családi fejlesztés eltérései alapján a matematikai nevelés területén két életkori szintet jelölünk meg. Az első szint / 3-4 éves kor / bevezetés a matematikába, melynek során a kíváncsiság és az érdeklődés kibontakoztatását segítjük elő.
A
második szint / 5-6-7 / az intenzív fejlesztés időszaka, amikor megismertetjük
az iskolai élet megkezdéséhez szükséges tapasztalatokat, segítjük a
részképességek és a gondolkodási műveletek elsajátíttatását.
Óvodánkban
a matematikai nevelés egyéni és
mikrpcsoportos formában történik, a tapasztalatszerzéshez szükséges eszközök,
a nap folyamán bármikor használhatók, a gyermekek számára elérhető helyen
találhatók.
A
fejlődés várható jellemzői
*
A tárgyakat megtudják
számlálni legalább 20-ig, össze tudják hasonlítani mennyiség, nagyság, forma,
szín szerint.
*
A térben való tájékozódásban
megkülönböztetik a jobbra-balra irányokat, értik a helyeket kifejező névutókat
/.alá, fölé, közé…/.
*
Sorbarendezést
végeznek megnevezett tulajdonságok, felismert szabályosság szerint.
*
Tapasztalatokat
szereznek a geometria köréből, felismerik a geometriai formákat.
5.2.3.
Munka
Célunk
Ø
Az egyes
munkafolyamatok megismertetése.
Ø
Olyan készségek,
képességek és tulajdonságok kialakítása, amelyek pozitívan befolyásolják a
gyermekek közösségi kapcsolatait, kötelességük teljesítését.
Feladatunk
Ø
Különböző típusú munka
jellegű tevékenységek szervezése, azok feltételeinek biztosítása.
Ø
A munka jellegű,
játékos tevékenységek során annak megtapasztaltatása, hogy az ember folyamatosan
alakíthatja, kellemesebbé teheti környezetét.
Ø
A gyermekek
önállóságának, önfegyelmének, kitartásának, feladattudatának fejlesztése.
Önkiszolgálás Csoportért
végzett tevékenységek
-
Naposság, napi segítők munkája
-
Alkalomszerű munkák
- Környezetgondozás
Az önkiszolgálás során a gyermekeket
folyamatosan szoktatjuk az önálló, öntevékeny, önkiszolgáló munkára, ahol
egyéni fejlettségüknek megfelelő feladatokat bízunk rájuk. A felnőtt
segítségével ismertetjük meg a testápolás, öltözködés, a kulturált étkezés
szokásait, mely az egészséges életmódjuk kialakítását segíti elő.
A csoportért végzett munka minden
gyermekre kiterjedő alakító tevékenység, mely a hasznosságon túl esztétikai
értékeket is képvisel.
A napi segítők munkáját a gyermekek
fejlettségétől függően vezetjük be, és fokozatosan bővítjük. Ide tartozik a
terítés, a teremrendezés, az udvar rendbetartása, segítés társaknak és a
felnőtteknek. A napi segítők kiválasztásánál lehetőség szerint minden gyermek,
sorra kerülésére ügyelünk.
Az alkalomszerű munkák és megbízások az
ünnepek előtti készülődést, a takarítást, teremrendezést, a csoportszoba
együttes díszítését foglalja magába. Heti egy alkalommal zöldség, illetve
gyümölcssalátát készítünk. A saját termésű és otthonról hozott gyümölcsöket
befőzzük, savanyúságot készítünk. Alkalmanként / karácsony, anyák napja / a
gyermekekkel együtt készítjük el a vendégváró süteményeket.
A
környezetgondozás magába foglalja az élősarok, az akvárium rendbetételét, a
szobanövények, veteményeskert gondozását, illetve az állatvédelmet - télen a
madáretető kihelyezését, folyamatos feltöltését. A munka jellegű
tevékenységekhez megfelelő méretű eszközöket biztosítunk a gyermekeknek.
Megteremtjük a biztonsági feltételeket / eszközök rendeltetésszerű
használatával / a balesetek, sérülések megelőzése érdekében.
A
fejlődés várható jellemzői
*
Igényesek környezetük
rendjére, részt vesznek annak fenntartásában szebbé tételében.
*
Örömmel végez minden
olyan munkát, ahol erejéhez mérten tud segíteni.
*
Személyével
kapcsolatos teendőket önállóan végzi, segít, önmagán és a kisebbeken.
*
Kialakul
feladattudata, munkavégzése kitartó.
5.4.
Tanulás
Óvodánkban a szervezett tanulás alatt a játékba ágyazott
tanulást értjük, mely a nap egészét áthatja. A tevékenységek közben újabb és
újabb tapasztalatokhoz juttatjuk a gyermekeket, folyamatosan követve és segítve
az egyes gyermekek tanulási képességeinek alakulását.
Célunk
Ø
A gyermekek
kíváncsiságára, megismerési vágyára épülő készség -, képesség - és jártasság kialakítása.
Feladatunk
Ø
A gyermekek
ismereteinek, tapasztalatainak célirányos bővítése, a megismerési képességek fejlesztése.
Ø
A környezet önálló
megfigyeltetésére, felfedezésére, óvására nevelés.
Ø
Valósághű észlelésre,
figyelem összpontosítására, problémamegoldó és kreatív gondolkodásra nevelés.
Ø
Kitartás, pontosság,
feladattudat fejlesztése saját teljesítő képesség megismerése.
Óvodánkban a tanulást a játék motivációs bázisára építjük. A játékot tekintjük a legfőbb ismeretszerzési lehetőségnek, ezért elsősorban a játszás élményéhez juttatjuk hozzá a gyermekeket.
A megismerést, a gondolkodásfejlesztés folyamatát a
gyermekek megismerési vágyára, érzelmi beállítottságára, önkéntelen figyelmére
az óvodai és óvodán kívül szervezett tapasztalásra építjük. Az észlelést sok - sok cselekvéssel, mozgással, tevékenykedtetéssel
biztosítjuk. Hangsúlyt fektetünk arra, hogy fogja meg, tapogassa meg az
eszközöket, manipuláljon a tárgyakkal. Mindezekhez olyan légkört alakítunk,
amelyben a gyermekek szorongás nélkül, érdeklődéssel tevékenykedhetnek. A fejlődést állandó folyamatnak tekintjük,
a feladatokat minden estben a gyermekek
egyéni fejlettségi szintjéhez igazítjuk. Sikerélményhez juttatjuk az egyes
gyermeket, így növeljük önbizalmukat, önállóságukat. A kötetlenséget érezzük a
legalkalmasabb tevékenységi keretnek, melyben tudatosan, tervszerűen
biztosítjuk a fejlődéshez szükséges differenciált feladatrendszert.
A TANULÁS FORMÁI
|
|
Frontális |
Mikrocsoportos |
Egyéni |
Kötött |
§ Mozgás § Énekes játék |
§ Mozgás § Ének – zene /
képességfejlesztés / § Külső világ tevékeny megismerése -
természeti tárgyi környezet 5-6-7 éves korban -
környezet mennyiségi formai összefüggései 5-6-7 éves korban § Rajzolás mintázás kézimunka 5-6-7- éves korban |
Részképesség fejlesztés |
|
Kötetlen |
§ Mese |
§ Vers § Külső világ tevékeny megismerése -
természeti tárgyi környezet 3-4, 5-6-7 éves korban -
környezet mennyiségi formai összefüggései 5-6-7 éves korban § Rajzolás mintázás kézimunka 3-4, 5-6-7- éves korban |
Egy - egy tevékenységre bármikor visszatérünk, így
lehetőség adódik, hogy legalább egyszer minden gyermek részt vegyen benne. Ha
valamely gyermeknél egyes területen lemaradást tapasztalunk, visszatérünk rá és
fokozatosan terhelve juttatjuk magasabb szintre. A kimagasló képességű
gyermekek számára egyéni, differenciált
fejlesztéssel próbálunk újabb ismereteket nyújtani. A tanulást a gyermekek
részéről spontán folyamatként értelmezzük, az óvónő részéről tudatos, célszerű,
egyénre szabott fejlesztésként.
6.
SPECIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK
6.1. Nevelési időben szervezett térítésmentes szolgáltatás
INFORMATIKA
Óvodánk rendelkezik számítógéppel és videó szobával, egy
óvónőnk pedig rendelkezik alapfokú számítógép - kezelői bizonyítvánnyal, így
heti rendszerességgel csoportközi foglalkozásokat
szervezünk gyermekeink számára, hogy az
informatika világával is ismerkedhessenek az érdeklődő 6-7 éves gyermekek. Ezt a tevékenységet
ingyenesen biztosítjuk az érdeklődő gyermekeink számára.
Célunk
Ø
Az informatikai
kultúra alapozása, a játékos tanulási folyamatok eszközrendszerének bővítése.
Feladatunk
Ø
Lehetőség teremtés az
általános képességfejlesztésre, a hátrányos helyzetből adódó lassúbb ütemű
fejlődés kompenzálására, a kreativitás fejlesztésére, a tehetséges gyermekek
továbbfejlesztésére.
Problémahelyzetek teremtésével az analízis, szintézis, az
összehasonlítás, csoportosítás, az ok- okozati összefüggések megláttatásának
gyakoroltatása.
Szoftvereink az alábbi területek fejlesztését teszik lehetővé
Ø
színismeret
/színérzékelés, színek és árnyalatok ritmikus sorakoztatás /,
Ø
a testséma,
Ø
számolás / soralkotás,
mennyiségismeret, több- kevesebb /,
Ø
analízis - szintézis
(rész - egész relációk, formafelismerés)
Ø
irányított mozgás /
fel - le, jobbra – balra /,
Ø
képalkotás /
kreativitás, várépítés /,
Ø
globális képsor
hiánypótlása / a vizuális felismerés és egyeztetés /,
A játékok tartalma elsősorban a kreatív gyermeki világ
megjelenítését és alakítását teszi lehetővé.
Szerepük a gondolkodás, a jelfunkció és döntésképesség
fejlesztése, a gyors, pontos mozgásos reakciók kialakítása, a játékos kedv
fenntartása, valamint a barátkozás a számítógéppel.